
Fotó: Both Ildikó
Annak ellenére, hogy a gazdasági válság Háromszékre is begyűrűzött, idén is lesz Szentgyörgy Expo a városnapok keretében. A rendezvényen hazai és külföldi vállalkozók mutatkoznak be, a kereskedelmi kapcsolatok iránt pedig nagy az érdeklődés.
2010. április 15., 15:342010. április 15., 15:34
2010. április 15., 16:342010. április 15., 16:34
Fotó: Both Ildikó
Idén 18. alkalommal szervezik meg a Szent György Napi kiállítást és vásárt, mely eddig minden évben eleget tett az elvárásoknak, és ez remélhetőleg idén is így lesz – mondta Ördög Lajos főszervező. A kiállítás kezdeteiről Ördög Lajos elmondta, nem voltak túl nagy nehézségek, jól indult az expó évekkel ezelőtt és ezt a szintet szeretnék tartani a jövőben is. Természetesen az évek során kibővült a kiállítók sora, nőtt a látogatók száma és komoly üzleti kapcsolatok jöttek létre. Válságban azonban nem könnyű összehozni egy ilyen rendezvényt, de ez üzenetet is hordoz, hiszen a gazdasági válságban sem áll meg az élet, üzletek köttetnek, megállapodások születnek- véli a rendezvény főszervezője.
Fotó: Both Ildikó
Ennek oka elsősorban a gazdasági válság, bár az ASIMCOV által igyekeznek megszólítani őket. Fontos az is, hogy idén alacsonyabb árakkal dolgoznak a szervezők, jóval olcsóbb lesz a kiállító felület bérlése, ez pedig a támogatóknak köszönhető.
Fotó: Both Ildikó
Az idei rendezvényen is közel nyolcvan kiállítóra számítanak, az érdeklődők pedig négy napig látogathatják az expót. A Szent György Napi expo a legnagyobb és legimsertebb a környéken, ehhez hasonló talán az udvarhelyi, de a barssói már kezd ellaposodni.
A nemsokára megrendezésre kerülő Székelydföldi Termék Kiállítás és Vásárral kapcsolatosan Ördög Lajos expószervező elmondta, még nem keresték meg a szervezők, és ha nem teszik meg ő maga jelentkezik náluk, hiszen örvendetesnek és ígéretesnek tartja a kezdeményezést. Fontos figyelni a helyi vállalkozókra, érdemes sikeres rendezvényeket szervezi, valamint a megmutatás kultúráját is be kell építeni valahogyan a vállalkozók tudatába – véli Ördög. Ezt a célt szolgálja mindkét megrendezésre kerülő kiállítás és vásár.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.