Nyugdíjkorhatár közelében van a háziorvosok jelentős hányada, nem igazán van utánpótlás

Orvosutánpótlás hiányában öt éven belül 13 község falvaiban több mint 35 ezer ember maradhat háziorvosi ellátás nélkül. Képünk illusztráció •  Fotó: Veres Nándor

Orvosutánpótlás hiányában öt éven belül 13 község falvaiban több mint 35 ezer ember maradhat háziorvosi ellátás nélkül. Képünk illusztráció

Fotó: Veres Nándor

Óriási probléma alakulhat ki a Hargita megyei egészségügyi alapellátásban a következő esztendőkben, ugyanis a háziorvosoknak csaknem a 40 százaléka eléri a nyugdíjkorhatárt öt éven belül. A fő gond az, hogy nincs utánpótlás, ugyanis nem vonzó ez a pálya, az orvosi egyetemen is csak néhány helyet biztosítottak családorvosi képzésre a korábbi években. Hargita megyében már most vannak olyan orvosok, akik több községben rendelnek, hogy a falvak lakói ne maradjanak ellátás nélkül, olyan szakember is van, aki ezért hetente 600 kilométert vezet. „A család ráment, csak én maradtam s a szakma” – mondja az áldozatvállalásról.

Széchely István

2020. augusztus 29., 22:072020. augusztus 29., 22:07

Hargita megyében alig több mint másfél száz háziorvos praktizál, ám nagyon sokan közülük öt éven belül elérik a nyugdíjkorhatárt, és amint arról Biró László háziorvos, a Hargita Megyei Orvosi Kollégium elnöke lapunknak beszámolt, pótlásukra egyelőre semmi esély nincs. „A következő öt évben körülbelül ötven kolléga fog nyugdíjba menni vagy fogja elhagyni a rendszert.

Idézet
Amikor rövid időn belül ki fog esni a rendszerből 40-50 kolléga, az hihetetlenül nagy fennakadásokat fog okozni. Lesznek olyan zónák, amelyek teljesen családorvos nélkül maradnak. Már jelenleg is van olyan kolléga, akinek 7-8 ezer páciense van, mert nincs abban a térségben más orvos

– vázolta a helyzetet az orvosi kollégium elnöke, megjegyezve, hogy pár éven belül ez sokkal gyakoribb lesz Udvarhelyszéken, Csíkszéken és Gyergyószéken egyaránt.

Nehéz szakterület ez és nem vonzó a háziorvosi pálya az orvostanhallgatók számára – sorolja az utánpótlás akadályait Biró László. „Különösebben az se válik az ínyére senkinek”, hogy a rendelési program felében azzal kelljen foglalkozzon, hogy működik-e az elektronikus egészségügyi rendszer vagy sem,

de gond az is, hogy az egészségügyben az elmúlt években elrendelt béremelések nem terjedtek ki a háziorvosi rendszerre.

Ugyan pácienslétszám-függő az, hogy kinek mekkora a rendelőnkénti bevétele, de akinek magas, annak ezért komoly áldozatokat kell hoznia:

ügyeletezést vállal, több helyen dolgozik, a családorvosi permanenciaközpontban is tevékenykedik

– magyarázta a megyei orvosi kollégium elnöke.

Erősíteni kell az utánpótlásképzést

A nyugdíjazások miatt megürülő helyeket még akkor sem lehetne feltölteni, ha vonzó lenne a szakma, ugyanis

kevés családorvos kerül ki az orvosi egyetemről.

Legutóbb nem követte, de az azt megelőző évben öt helyet biztosítottak családorvosi képzésre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, ami nagyon kevés, hiszen évente legalább 40-50 orvostanhallgató kellene végezzen ezen a szakterületen, hogy pótolni lehessen a fokozódó hiányt – mondta Biró László, hozzáfűzve, utólag ugyan növelték a helyek számát, de azok nem teltek be. Megyei szinten nagyok sok szakmai beszélgetést lezajlott már az érintett intézmények között a megoldási lehetőségekről – mondta kérdésünkre az orvosi kollégium elnöke, aki szerint

orvos-utánpótlásra akkor lesz esély, ha az orvosi egyetemen növelik a családorvosi képzésre biztosított helyek számát, de a szakmát is vonzóbbá kellene tenni, az adminisztratív munkát pedig csökkenteni.

A nyugdíjazások miatt már idén is csökkent Hargita megyében a háziorvosi ellátás településenkénti lefedettsége. Noha az orvosok közül sokan a koronavírus-fertőzést tekintve már a veszélyeztetett korcsoportba tartoznak, nem jellemző, hogy emiatt hagynák el a pályát. Hasonló okból mindeddig egy orvos kérte nyugdíjazását, de amint azt Biró László megjegyezte, ha nem változik a helyzet, a jövőben ez nem marad egyedi eset.

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

A legérintettebb települések

A Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár múlt év végén készített egy kimutatást az egészségügyi alapellátásról, a helyzet azonban már azóta is romlott – tudtuk meg Karda Istvántól, az intézmény ügyvezető igazgatójától, aki lapunk kérésére aktualizálta az elemzést. Eszerint

Hargita megyében 13 településen éri el a nyugdíjkorhatárt az összes háziorvos öt éven belül.

Orvosutánpótlás hiányában a 13 község – Etéd, Csíkkarcfalva, Csíkkozmás, Felsőboldogfalva, Szépvíz, Galócás, Csíkmadaras, Homoródalmás, Kászonaltíz, Csíkszentimre, Máréfalva, Gyergyóvárhegy és Gyergyóújfalú – falvaiban

több mint 35 ezer ember maradhat háziorvosi ellátás nélkül.

Ezen kívül még számtalan olyan település is van a megyében, ahol ugyan nem mind, de az orvosok egy része szintén eléri a nyugdíjkorhatárt az elkövetkező öt évben. Megyeszerte a 151-ből 59 háziorvos van ebben a helyzetben, ami csaknem 40 százalékos arányt jelent.

Próbálnak toborozni

A háziorvoshiány nem csak vidéki településeken jelent problémát, már a városokat is érinti.

Az utánpótlásra átmenetileg a munkapontok jelenthetnek megoldást, vagyis az, ha más települések háziorvosai átjárnak dolgozni a szakember nélkül maradt községekbe

– válaszolta kérdésünkre Karda István. Ez azonban nem jelent tartós megoldást és az orvosok sem szívesen vállalnak újabb praxisokat, és az ezekkel járó állandó ingázást. Új háziorvosok nemigen érkeznek a megyébe, idén ketten jöttek, de az elmúlt öt évben is csak 17-en. A megyei egészségbiztosítási pénztár képviselői a marosvásárhelyi orvosi egyetemen is próbáltak orvosokat toborozni, elmentek tavaly decemberben egy találkozóra, amelyen a magyar rezidensek voltak meghívva, de ennek a próbálkozásnak is csak három év múlva lehet eredménye.

„Ezt nem lehet fizikailag bírni”

A háziorvoshiány miatt van olyan szakember, aki már több községben próbálja biztosítani az egészségügyi alapellátást. Ezt többnyire azért teszik, hogy ne maradjanak teljesen orvosi ellátás nélkül az érintett települések.

A helyzet paradoxona azonban az, hogy ha pácienseik száma 3000 fölé nő, elveszítik a fejkvótás finanszírozás egy részét, a csökkenés mértéke elérheti a 25-50 százalékot is.

Nem lehet azt mondani, hogy nem éri meg – hiszen ezért dolgoznak –, de a háziorvosok nincsenek jól megfizetve és ezért nem vonzó a szakma a fiatalok számára – mondta el lapunknak az egyik Hargita megyei háziorvos, aki több településen is próbálja biztosítani az ellátás folytonosságát.

Ő elsősorban azért vállalta el átmenetileg a többletmunkát, hogy az érintett településeken élők ne maradjanak orvos nélkül, de nem tudja ellátni a teljeskörű háziorvosi feladatokat mindenütt, és nem tudja sokáig csinálni ezt

– mondta el lapunknak a szakember, aki nem kíván a figyelem középpontjába kerülni, ezért azt kérte, ne közöljük a nevét. „Úgy vállaltam el, hogy addig csinálom, amíg megoldódik a hiány, de semmi esetre sem hosszútávon, mert ezt nem lehet fizikailag bírni” – fogalmazott. Hetente 600 kilométert vezet, hogy minden munkaponton tudjon rendelni, de konzultációkat így sem tud mindenütt vállalni. „Ha valaki meghal, nincs, aki pecsétet tegyen a halotti bizonyítványra.

Idézet
Ha nincs orvos, bezárják a rendelőt, nem lesz, aki megírjon egy beutalót, egy receptet a nyugdíjasoknak

– részletezte vállalásának az okát. Ez azonban áldozatokkal jár: „ráment a család, csak én maradtam s a szakma” – fűzte hozzá a háziorvos.

Jogszabályok
A jelenleg érvényben lévő jogszabályok értelmében az orvosok 67-ik életévük betöltésekor nyugdíjba vonulnak. Kivételt képeznek ez alól a Román Orvostudományi Akadémia tagjai, az orvostudomány doktorai és az egyetemi professzorok, ők 70 éves korukig tevékenykedhetnek az állami szektorban. Ugyanez érvényes azokra a háziorvosokra is, akik vidéki rendelőkben dolgoznak – ők évenkénti szerződéshosszabbításokkal szintén 70 éves korukig praktizálhatnak. Ugyanakkor azok az orvosok, akik az egészségbiztosítási pénztárral kötött szerződés alapján dolgoznak, folytathatják tevékenységüket a nyugdíjkorhatár betöltése után is, évenként meghosszabbított engedély alapján.

2 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Előre kitervelhette szörnyű tettét a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja, akit továbbra sem találnak

A mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője, Emil Gânj vélhetően előre kitervelte a tettét, előre elhelyezett élelmiszer-tartalékokkal rendelkezik, egyik telefonját összetörte és elásta.

Előre kitervelhette szörnyű tettét a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja, akit továbbra sem találnak
2025. július 28., hétfő

Megjelent a harmadik Avatar-mozi előzetese

Megvan, hogy melyik családi filmre fogunk tódulni decemberben és januárban a moziba, ugyanis ekkor lesz műsoron a James Cameron-féle Avatar harmadik: Tűz és hamu alcímet kapó része, amelynek most jelent meg az első, kedvcsináló előzetese.

Megjelent a harmadik Avatar-mozi előzetese
Megjelent a harmadik Avatar-mozi előzetese
2025. július 28., hétfő

Megjelent a harmadik Avatar-mozi előzetese

2025. július 28., hétfő

Kedden ismerteti a miniszterelnök a különnyugdíjak reformjával kapcsolatos terveket

Kormányának a különnyugdíjak reformjával kapcsolatos elképzeléseit ismerteti kedden Ilie Bolojan miniszterelnök.

Kedden ismerteti a miniszterelnök a különnyugdíjak reformjával kapcsolatos terveket
2025. július 28., hétfő

Háromra nőtt a Suceava megyei áradások halálos áldozatainak száma

Háromra nőtt a vasárnap esti felhőszakadások nyomán a Suceava megyei Broșteni térségében történt áradások halálos áldozatainak száma – közölte hétfő délután a katasztrófavédelem.

Háromra nőtt a Suceava megyei áradások halálos áldozatainak száma
2025. július 28., hétfő

Közterületen történő alkoholfogyasztás miatt is bírságolt a csendőrség Tusványoson

Nyolc alkalommal bírságolt közterületen történő alkoholfogyasztás miatt a Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság a 34. Tusványos Nyári Egyetem és Diáktábor idei kiadását. Ugyanakkor egy bűnügyi eljárást is indítottak – közli a hatóság.

Közterületen történő alkoholfogyasztás miatt is bírságolt a csendőrség Tusványoson
2025. július 28., hétfő

Újabb halálos áldozata van a Suceava megyei áradásoknak

Holtan találtak rá egy nőre a hatóságok hétfőn az előző napi felhőszakadások nyomán megáradt Beszterce folyó medrében, a Suceava megyei Broșteni városhoz tartozó Neagra településen.

Újabb halálos áldozata van a Suceava megyei áradásoknak
2025. július 28., hétfő

Hatósági felügyelet alatt marad Cristian Popescu Piedone

A brassói törvényszék hétfőn alaptalannak találta és elutasította Cristian Popescu Piedone fellebbezését, így az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) volt elnöke hatósági felügyelet alatt marad.

Hatósági felügyelet alatt marad Cristian Popescu Piedone
2025. július 28., hétfő

Drónnal is keresték a Maroshévízről eltűnt férfit

Önszántából távozott maroshévizi otthonából július 26-án az a 72 éves férfi (Diacănu Vasile), akit hétfőn nagy erőkkel kerestek a hatóságok – még a polgármesteri hivatal drónját is bevetették, de nem jártak sikerrel.

Drónnal is keresték a Maroshévízről eltűnt férfit
2025. július 28., hétfő

Aláírták a finanszírozási szerződést, épülhet a 37 millió eurós „okosút”

Ha minden a tervek szerint zajlik, öt év múlva korszerű és környezetbarát úton közlekedhetünk Kézdiszentlélek Lemhény között. A 37 millió eurós, uniós beruházás finanszírozási szerződését július 28-án írták alá.

Aláírták a finanszírozási szerződést, épülhet a 37 millió eurós „okosút”
2025. július 28., hétfő

Eltűnt szászbogácsi férfit keresnek

Arad megye irányába indult el lakhelyéről június 8-án a 39 éves szászbogácsi Bidi Remus, ám senkit nem értesített arról, hogy megérkezett-e úticéljára, ugyanakkor azóta sem lehet elérni őt – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Eltűnt szászbogácsi férfit keresnek
Eltűnt szászbogácsi férfit keresnek
2025. július 28., hétfő

Eltűnt szászbogácsi férfit keresnek