Nyugdíj külföldre: lassú ügyintézés

Igen lassan halad a hazai nyugdíj-jogosultsága megállapítása – jelezte egy Csíkszeredából majdnem harminc éve Ausztriába áttelepült férfi. Az egész ország szintjén lemaradások vannak ezen a területen – tudtuk meg.

Kovács Attila

2011. július 13., 14:012011. július 13., 14:01

2011. július 13., 14:442011. július 13., 14:44


Sok esetben türelemre van szükség a nyugdíjra várók részéről

Deák Péter és családja 1982-ben települt ki Ausztriába Csíkszeredából, mint elmondta, tavaly szeptembertől már kapja ottani nyugdíját. Tavaly áprilisban elindult az itteni nyugdíj-jogosultság megállapítása, a dokumentációt a nagykövetségen át juttatták el, de mint elmondta, választ nem kaptak. Személyi számra is szüksége volt a dosszié véglegesítéséhez, amit Bukarestből kellett küldeni.

Két és fél hónapja járt itthon ismét, akkor a Hargita Megyei Nyugdíjpénztárnál azt az ígéretet kapta, hogy ügye hamarosan, két hét alatt megoldódik. Nem így történt, a napokban pedig olyan választ is kapott érdeklődésére, állítása szerint, hogy ilyen ígéret nem hangzott el. Deák Péter arra is panaszkodott, hogy lekezelő hangnemben beszéltek vele a hivatalban.

A külföldre távozott egykori román állampolgárok nyugdíj-jogosultságának megállapítása országos szinten igen lassan halad – tájékoztatott Bán Katalin, a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár igazgatója. „2007-től, amióta beléptünk az EU-ba, kezdtük kapni az ilyen kéréseket, és mint kiderült, nem voltunk felkészülve kellőképpen a feladatra, országos szinten lemaradások vannak” – mondta el az igazgatónő.

Az említett esetről megtudtuk, most már utolsó fázisban van az ügyintézés, és a hónap végére várható a végzés. A késéshez hozzájárult a személyi szám hiánya, amelyet csak idén februárban kaptak meg Bukarestből. Bán Katalin hozzátette, a szükségesnél kisebb létszámmal igyekeznek ellátni megnövekedett feladatokat a hivatalban, az ügyfelek pedig néha türelmetlenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
2026. október 10., szombat

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére

Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére
2026. október 09., péntek

Csíkszeredai származású játékos Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban idei évadjában

A csíkszeredai származású Sántha Xénia is játszik a magyarországi RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című tévéshow idei évadjában. A népszerű taktika-pszichológiai reality a héten indult el.

Csíkszeredai származású játékos Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban idei évadjában
Hirdetés