
A 74. évadban is olcsóbban látogathatja a színházi előadásokat az, akinek bérlete van • Fotó: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
Az új évadban nyolc bemutatóval és tizenhét továbbra is műsoron tartott, szakmai elismerésnek és közönségsikernek örvendő előadásával várja nézőit a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, amely bérletvásárlásra ösztönzi idén is nézőit, felhívva a színházkedvelők figyelmét, hogy az előadásokra a belépés a színház bérletes nézői számára átlagosan 25–30 százalékkal olcsóbb.
2018. szeptember 18., 19:022018. szeptember 18., 19:02
2018. szeptember 18., 19:432018. szeptember 18., 19:43
A nagyteremben Keresztes Attila Henrik Ibsen Nóra című drámáját rendezi, majd Tamási Áron Tündöklő Jeromos című drámai játéka a Tompa Miklós Társulat, a Spectrum Színház és a Maros Művészegyüttes közös produkciójaként jön létre. Krimi is lesz a nagyteremben, méghozzá Agatha Christie ... és már senki sem című előadását Gáspárik Attila jegyzi majd, míg Kiss Csaba Hazatérés Dániába című drámáját maga a szerző rendezi.
Kistermi premierekből sem lesz hiány Horace McCoy A lovakat lelövik, ugye? című drámáját Mădălin Hîncu viszi színre. A fiatal rendezőknek meghirdetett pályázat nyertese Gerhart Hauptmann A patkányok című berlini tragikomédiáját Zsótér Sándor jegyzi, majd Norbert Rakowski rendezi meg Krzysztof Kieslowski Tízparancsolatát, de a kisteremben láthatjuk majd Székely János Én és a világ című előadóestjét is Henn János révén.
A 2018–2019-es évadban a Tompa Miklós Társulat részben megújított bérletajánlattal várja közönségét. A Bernády György-mecénásbérlet (740 lej) érvényes a Tompa Miklós Társulat összes bemutatójára, továbbá garancia arra, hogy tulajdonosa összes színházi rendezvényről elsőként értesül. A mecénás a színház kiemelt támogatója.
A Kántorné-nyugdíjasbérlet (45 lej) érvényes a Tompa Miklós Társulat négy nagytermi, 17 órától kezdődő előadására.
A bérletajánlatban továbbra is szerepelnek a szabadbérletek, amelyek nincsenek előre meghatározott dátumhoz, időponthoz kötve és nem helyreszólók. A bérlet használata előtt minimum 24 órával helyjegyet kell kiváltani a jegypénztárnál. Ennek hiányában helyet foglalhat a nézőtéren szabadon maradó székeken. A szabadbérlethez tartozó helyjegyek online is kiválthatók a biletmaster.ro oldalon, így nem szükséges a bérlet minden egyes használata előtt elmenni a jegypénztárig.
Újdonság, hogy ettől az évadtól a diákok, az egyetemisták, a nyugdíjasok és a pedagógusok kedvezményes áron válthatnak szabadbérletet. A Kovács György-felnőttbérlet, a Delly Ferenc- és a Molter Károly-nyugdíjasbérlet, a Bolyai János-diákbérlet és a Harag György-egyetemistabérlet, valamint a Köteles Sámuel-pedagógusbérlet helyét a 4, 6 vagy 8 egységes szabadbérletek veszik át, amelyeknek kedvezményes árkategóriáik is vannak.
A Tompa Miklós Társulat (nagytermi és kistermi) előadásai színházjeggyel vagy a 4, 6 és 8 egységes szabadbérletekkel látogathatók. (Teljes árú jegy: 25 lej; kedvezményes diák-, egyetemista- és nyugdíjasjegy: 15 lej; bemutatójegy, szilveszteri előadás: 60 lej, kedvezményes jegy fogyatékkal élők számára: 1 lej.)
A színházban működő jegypénztár nyitvatartása: keddtől péntekig 9 és 15 óra között, valamint előadások előtt egy órával (telefon: 0365–806865, nagyterem). A színház Kultúrpalotában működő jegyirodája keddtől péntekig 12 és 17.30 között tart nyitva (telefon: 0372–758230). Online bérletvásárlás és -újítás a biletmaster.ro honlapon.
Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország 14 megyéjében.
Erősödött szerdán a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,42 banival (0,08 százalékkal) 5,2344 lejre csökkent a keddi 5,2386 lejről.
A kiskérődző-pestis miatt nem lehet Maros megyéből az uniós országokba exportálni a bárány- és juhhúst, nem lehet a megyéből kivinni az állatokat, és az áthaladó állatszállítókat is le kell fertőtleníteni. Ez utóbbit a rendőrség ellenőrzi.
szóljon hozzá!