
Fotó: Erdély Bálint Előd
A járványügyi óvintézkedések miatt emberpróbáló időszakon van túl a Tomcsa Sándor Színház, amely most már gőzerővel készül a 2021-2022-es évadra.
2021. július 05., 14:422021. július 05., 14:42
„Egy eléggé viharvert évad végéhez értünk el, hiszen a járványügyi helyzet nem tette lehetővé, hogy úgy vigyük azt végig, ahogy szerettük volna” – fogalmazott Nagy Pál színházigazgató. Mint mondta, ettől függetlenül
Dálnoki Réka, a színház művészeti igazgatója rámutatott, az elmúlt évadban, ha nem is a betervezetteket, de nyolc előadást sikerült bemutassanak.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Nagy Pál színházigazgató közölte, hogy a járványügyi helyzet miatt nem volt mit tenni, az előző évadban eltervezett előadások egy részét elhalasztották, ennek a gerincét a most következő időszakban fogják megvalósítani.
A bemutatott művekről részletes tájékoztatót közöl majd a társulat. Kimelték, hogy az elmaradt előadásokat is igyekeznek pótolni.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Július 19-től augusztus 22-ig 60 lej lesz a bemutatóbérlet ára, ez a felnőtteknek 45, míg a nyugdíjasoknak és vidékieknek 40 lejbe kerül. Az időszak végétől októberig a bemutatóbérlet 75 lejbe kerül, a felnőtt 60 lej, míg a nyugdíjas, vidéki bérlet ára 45 lej lesz.
A felnőttbérletek tartalmazzák egyebek mellett az Uz Bence, a Haramiák, a Furcsa pár, Kaiser TV és a Száll a kakukk előadást. Az is kiderült, hogy a korábbi diákbérletekkel kapcsolatos elmaradásokat várhatóan novemberben fogják pótolni.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
szóljon hozzá!