
Színházi élet járvány közepén. A Vándor Miska bábjátékkal nyit az Ariel
Fotó: ariel szinhaz
A lehetőségeket maximálisan kihasználták a székelyföldi színházak: a koronavírus-járvány miatt a társulatok a színháztermek kevesebb helyét értékesíthették ugyan, de nem is ez a lényeg, sokkal inkább az, hogy végre közönségük előtt játszhatnak a színészek.
2021. január 13., 22:012021. január 13., 22:01
Újra közönség előtt játszik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. A Tompa Miklós Társulat hétfőn lépett színpadra a nagyteremben, a járványügyi szabályokat betartva kisebb létszámú közönség előtt, január folyamán pedig a színház Liviu Rebreanu Társulata várja a nézőit.
Az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház hosszú idő után január 15-én, pénteken este 6 órától a Vándor Miska című előadásával várja a kicsiket és nagyokat. Mivel a helyek száma korlátozott, előzetes helyfoglalás szükséges a következő telefonszámon: 0740-566-454, naponta 9 és 13 óra között. Az előadás helyszíne az Ariel Színház marosvásárhelyi Nyomda utcai nagyterme, ahová maszkkal, a bejáratnál történő érintésmentes lázmérés és kézfertőtlenítés után lehet majd belépni.
Ugyanakkor a közönség előtt játszott produkciók mellett az online előadásokat sem veszi le a műsoráról az Ariel. Január 17-ére, vasárnapra a Tűzmadár című darabra lehet online jegyet vásárolni és az e-mailben elküldött linken az előadást délelőtt 10 és este 10 között megtekinteni.
A Csíki Játékszín már egy hónapja megnyitotta kapuit a közönsége előtt, december 11-én az Én és a kisöcsém című operettet mutatta be és ezzel a produkciójával zárta az évet is.
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház műsorára tűzte a decemberben szép sikerrel bemutatott Esti próba című előadását, amelyet Kiss Csaba kortárs drámaíró szövegéből Tóth Árpád, a társulat színésze állított színpadra. Az előadást januárban is játszották, természetesen a szabályokat betartva csak harmadára csökkentett nézőtér előtt.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház is közönség előtt játszik, ahogy érdeklődésünkre Tálas Eszter közkapcsolatokért felelős színházi munkatárs elmondta, a járványügyi helyzetre való tekintettel 50 százalékos befogadóképességgel várják a nézőiket.
Két férfi ellen indított büntetőeljárást a sepsiszentgyörgyi ügyészség kerítés gyanújával. Egyikük állítólag egy nő prostitúciós tevékenységét irányította, a másik pedig több nőnek biztosított lakást, tudva, mire használják.
A közalkalmazotti bértörvény tervezetét előzetes politikai megállapodás alapján kellene megvitatni és megszavazni a parlamentben – jelentette ki kedden az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.
A város által igényelt 88 millió lejes kölcsönt 125 millió lejre emelték a marosvásárhelyi tanácsosok keddi rendkívüli ülésükön, amikor arról is döntöttek, hogy mire szánják a plusz összegeket.
Hamarosan hozzáfoghatnak a csíkszentmártoni egészségügyi központ felújításához – Hargita Megye Tanácsa rendkívüli ülésen fogadta el az elkészült műszaki terveket az aktualizált költségekkel. A teljes beruházás értéke 56,3 millió lej.
A lakossági fogyasztókat nem kellene érintenie a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának esetleges leállítása – nyilatkozta kedden az Agerpresnek Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
A Duna vízszintjének csökkenése miatt csütörtök reggel ellenőrzött módon leállíthatják a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorát – közölte kedden a Nuclearelectrica.
A meteorológusok kedden újabb sárga jelzésű hőségiasztást adtak ki az ország több mint felére. A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedden hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Románia öt tengerparti strandja került fel idén a Blue Flag (Kék Zászló) világtérképére. Ez egy nemzetközi program, amiben a tisztaság, a környezetvédelem és a tengerparti területek fenntartható fejlődése a fő szempont.
szóljon hozzá!