Hirdetés
Hirdetés

Nyílt előválasztást tartanak Gyergyószéken

Barti Tihamér •  Fotó: Gergely Imre

Barti Tihamér

Fotó: Gergely Imre

A választópolgárokra bízza a döntést az RMDSZ arra vonatkozóan, hogy kik induljanak a szövetség színeiben a gyergyószéki településeken polgármesterjelöltként, illetve, hogy kik milyen sorrendben kerüljenek fel a helyi képviselői listákra. Határoztak arról is, hogy a gyergyószéki szervezet is állít jelöltet a megyei önkormányzat elnöki tisztségére.

Gergely Imre

2020. január 30., 13:582020. január 30., 13:58

Az RMDSZ gyergyószéki döntéshozó testülete úgy döntött, hogy a medence minden helységében állóurnás vagy mozgóurnás előválasztások megszervezését javasolják – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Barti Tihamér, a területi szervezet elnöke. A nyílt előválasztáson dől majd el, hogy az adott helységben ki lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje, illetve, hogy kik milyen sorrendben szerepelnek majd a tanácstestületi jelöltek listáján a júniusban esedékes önkormányzati választásokon. 

Hirdetés

Fontosnak tarják, hogy minél demokratikusabb módon, minél szélesebb lehetőséget adjanak az embereknek arra, hogy ők döntsenek arról, kik vezethessék a településeket a következő négy évben, azaz ne csak néhány ember által kiválasztott személyekre lehessen voksolni – mondta Barti.

Az előválasztásokra jelentkezni február 20-áig lehet, és március 5–12. közötti időszakban kell megszervezni szavazást.

Mindenki megméretheti magát, akár jelenlegi RMDSZ tag, akár nem, de tagja, tisztségviselője kíván lenni a szervezetnek. Barti buzdít mindenkit, aki úgy érzi, hogy bele szeretne szólni a települése ügyeibe, hogy jelentkezzen az előválasztásra. Külön kéri erre a fiatalokat, mert szükség van fiatalításra az önkormányzatokban is, és a nőket is.

Indulhatnak olyan személyek is az előválasztáson, akik korábban más pártok színeiben vagy függetlenként szerepeltek a választásokon, és vállaltak tisztségeket, de az ő esetükben az RMDSZ országos szervezetének illetékes testületének külön jóváhagyása is szükséges.

A jelölteknek ugyanakkor nyilatkozatot kell tenniük arról, hogy bármi is legyen az előválasztás eredménye, azt elfogadják, és nem döntenek úgy, hogy az RMDSZ-szel szemben más párt színeiben vagy függetlenként indulnak majd a júniusi választáson. Ennek ugyan nincs jogi következménye, tehát egy esetlegesen csalódott személy utóbb mégis megváltoztathatja a döntését (volt is már ilyen korábban), de semmiképpen sem etikus – szögezte le Barti. Az előválasztásokon nem feltétel a szervezethez való tartozás, bárki szavazhat majd, akinek az adott helységben van a hivatalos lakhelye.

A helyi RMDSZ-szervezetek döntik majd el, hogy az előválasztáson legtöbb hány jelöltre lehet majd szavazni. A képviselői listák sorrendje az alapján dől el, hogy ki hány szavazatot kapott. Február 20. után a szavazás napjáig kampányidőszak lesz, mialatt a jelöltek meggyőzhetik a szavazókat, hogy érdemesek a bizalmukra. A jelölés szándékát a helyi RMDSZ-szervezeteknél kell jelezni.

Barti leszögezte, nyilván az RMDSZ is elfogadja a lakossági döntést, és a későbbi jelöltállításnál az előválasztás eredményét fogják figyelembe venni. A sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva Barti Tihamér elmondta, gyergyószéki területi szervezet igényt tart arra, hogy az általa javasolt személy legyen az RMDSZ jelöltje a megyei önkormányzat elnöki tisztségére.

A megyében létezik egy megállapodás a három területi szervezet között, miszerint Csíkszék, Udvarhelyszék és Gyergyószék felváltva kapja meg a megyei tanácsi elnökséget. Ez azonban nem volt betartva, Gyergyószék jelöltje még sosem volt a megyei tanács elnöke.

„A gyergyószéki területi szervezet egyöntetűen egyetért abban, hogy ragaszkodunk ahhoz, hogy mi állítsunk jelöltet” – szögezte le Barti.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan

Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A rendszer áldozata? Kérdezték Nicușor Dant Călin Georgescu őrizetbe vétele kapcsán

Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.

A rendszer áldozata? Kérdezték Nicușor Dant Călin Georgescu őrizetbe vétele kapcsán
2026. szeptember 22., kedd

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül

Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz

Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz
2026. szeptember 21., hétfő

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

Hirdetés