
A diákok megfelelő élelmezését is figyelik. Illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Idén nyáron is ellenőrizték a Hargita megyei diáktáborokat az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság, valamint a fogyasztóvédelmi felügyelőség munkatársai. Tanévkezdésig még két hét van hátra, azonban a táborok döntő többsége már lejárt, az illetékesek elmondása szerint nagyobb szabálytalanságok, rendellenességek nélkül.
2017. augusztus 28., 19:532017. augusztus 28., 19:53
2017. augusztus 28., 19:552017. augusztus 28., 19:55
A Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság minden évben ellenőrzi azokat a helyeket, ahol a tanfelügyelőség, illetve a helyi önkormányzatok táborokat szerveznek. Idén nyáron megyeszerte mindössze tizenegyről érkezett hozzájuk értesítés – közölte Püsök László szóvivő. Hozzátette, azokon a helyeken, ahová az igazgatóság munkatársai kimentek, mindent rendben találtak, ugyanakkor az ellenőrzések még tanévkezdésig tartanak.
Hasonlóképpen a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség is azokra a helyekre megy ellenőrizni, amelyeket az önkormányzatok, a prefektusi hivatal, illetve a tanfelügyelőség bejelent.
– tudtuk meg Laurențiu Moldovan szóvivőtől. Hozzátette, ilyenkor sem igazán van, kit felelősségre vonniuk, mivel ezeket a táborokat nem kötelező bejelenteni.
Elmondta, hogy a fogyasztóvédelmi ellenőrzés kitér az élelmiszerek szavatosságának betartására, az elkészítés módjára, a konyha tisztaságára, a napi menü, illetve az ételek összetételének és mennyiségének feltüntetésére, a szolgáltatás minőségére, valamint a szállás biztonságára is (ablakok, ajtók, zárak, ágyak állapota).
Kisebb rendellenességek
Hargita megyében idén nyáron harmincöt diáktábort jelentettek be a fogyasztóvédelemnél, ezek nagy részét már ellenőrizték is. Az előző évektől eltérően ezúttal egyetlen diáktábor bezárására sem volt szükség, mindegyik törvényesen működött, a közegészségügyi szabályok betartásával – közölte lapunkkal Laurențiu Moldovan. Az udvarhelyszéki települések közül Székelykeresztúron, Nagygalambfalván és Oroszhegyben tartottak ellenőrzést. Egyedül Oroszhegyben találtak kisebb rendellenességet, hiányzott az élelmiszer-beszállítóval kötött szerződés, ugyanakkor az étkezdében nem volt feltüntetve a menü és annak mennyisége.
Rekord született: még nem fordult elő eddig az, hogy Kovászna megyében négy egymást követő napon vörös kódú, azaz a legmagasabb fokozatú riasztást adjanak ki a hőség miatt.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
szóljon hozzá!