
Illusztráció
A kormány jövő januártól a Köldökzsinór program keretében kiterjeszti az egyszeri anyasági támogatást a külhoni magyarságra is, erre 640 millió forintot különítettek el első évben – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára pénteken az MTI-nek.
2017. július 21., 14:422017. július 21., 14:42
2017. július 21., 14:442017. július 21., 14:44

Azt szeretnénk, hogy minden olyan szolgáltatás, ami jár egy magyarországi magyarnak, az járjon a nem Magyarországon élő, külhoni magyarnak is – nyilatkozta lapcsaládunknak Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
A Köldökzsinór programmal azt szeretnék jelezni, hogy a kormány számára minden megszületett magyar gyermek érték, szülessen bárhol a világon – mutatott rá a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, aki hangsúlyozta: a családok támogatása számukra nem kiadás, hanem befektetés.
A program alapján jövő januártól megteszik az első lépéseket, hogy a magyarországi családtámogatási formák közül bizonyos juttatásokat azok is megkaphassanak, akik nem Magyarország közigazgatási határain belül vállalnak gyermeket.
Ez érvényes a Kárpát-medence és a diaszpóra magyarságára egyaránt – jelezte Novák Katalin.
Hozzátette:
A támogatást akkor kaphatják meg az érintettek, ha a gyermeket anyakönyveztetik, illetve tekintettel a felvidéki helyzetre a magyar igazolvány is jogosító okmány lesz.
Szintén januártól kiterjesztik a babakötvényt is:
– fejtette ki Novák Katalin.
Az Emmi államtitkára beszámolt arról is, hogy Tusványoson átadtak pénteken egy mobil játszóteret. A kormány tavaly 100 milliós keretet különített el a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének, hogy Kárpát-medence szerte létre tudjanak hozni családi közösségi tereket. Ennek egyik eleme ez a mobil játszótér, amelyet különböző helyeken, fesztiválokon állítanak fel, ahol családok részt vesznek a programokon.
Több napja keresnek egy embert a Brassó megyei Viștea-víztározóban, egy tinédzser pedig a Szeret-folyóba fulladt bele hétfőn este Bákó megyében.
Hat megye kilenc településén okozott károkat a rossz idő hétfőn – közölte a belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztálya (DSU).
Országszerte több mint negyven ember szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük harmincegyet kórházba szállítottak.
Az elvesztegetett idő miatt most már egy hónap alatt kellene leszállítani a Fenyéd és Székelyudvarhely által közösen megpályázott buszokat, ez pedig nem megvalósítható. Van azonban egy újabb elképzelés a települések közötti járatok indítására.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
szóljon hozzá!