Nőtt a sebességhatár két Hargita megyei útszakaszon

Országosan 88, ebből Hargita megyében két országúti szakaszon nőtt a megengedett sebesség felső határa meghatározott kategóriájú járművek számára, a közlekedésrendészet rendelkezése alapján. Azért csak kettő, mert a vidéki településeken áthaladó országutak többsége nem rendelkezik megfelelő mellékutakkal, illetve járdákkal.

Kovács Attila

2011. január 26., 17:152011. január 26., 17:15

A két Hargita megyei útszakasz közül egyik sem túl hosszú, és mindkettő a 13A jelzésű országúton található. Az egyik Szentegyháza Csíkszereda felőli kijáratától a szentegyházi strandig tart, a másik pedig Farkaslaka és Korond között, utóbbihoz közelebb. Az első szakasz, Szentegyháza mellett, közel két kilométeres, itt 60-ról 70 kilométer/órára növekedik a megengedett sebesség felső határa. A másik szakasz esetében, mely kevéssel hosszabb két kilométernél, 50 helyett 70 kilométer/óra a sebességhatár. Mindkét esetben csak az A és B kategóriájú járműveket érinti ez a változás. \"Mindkét útszakaszon jó a kilátás, egyenes az út, és nem is történtek ott súlyos balesetek a korábbiakban, ezért van lehetőség a közlekedés felgyorsítására\" – magyarázta Cezar Asandei főbiztos, a Hargita megyei közlekedésrendészet vezetője.
A közlekedésrendészet nemrég hozta nyilvánosságra az utóbbi évek megyei baleseti statisztikája alapján összeállított veszélyzóna-listát, amelyen Hargita megyei országutak szakaszai szerepelnek. Ebből kiderül az is, hogy a lakott településeket átszelő országutakon van a legtöbb probléma. \"Az országutak 70 százaléka vidéki településeken halad át, ezek 80 százalékánál hiányoznak a járdák, kerékpárosok, fogatosok, motorosok közlekedésére alkalmas mellékutak. Ezért sem lehet több útszakaszon növelni a sebességhatárt\" – tette hozzá Asandei.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Lakossági fórumot szerveznek Gyergyószentmiklóson

A gyergyószentmiklósi villamossági vállalat a helyi önkormányzattal közösen lakossági fórumot szervez augusztus 27-én, szerdán 18 órától a Szabadság tér 22. szám alatt található tanácsteremben.

Lakossági fórumot szerveznek Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 22., péntek

Megszegte a távoltartási végzést, őrizetbe vettek a rendőrök egy fiatal férfit

Távoltartási végzés megszegése miatt vett őrizetbe a rendőrség egy gyergyószentmiklósi férfit pénteken.

Megszegte a távoltartási végzést, őrizetbe vettek a rendőrök egy fiatal férfit
2025. augusztus 14., csütörtök

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen

Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen
2025. augusztus 13., szerda

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély

Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély
2025. augusztus 12., kedd

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi

Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi
2025. augusztus 11., hétfő

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson

Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson

Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban

Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban
2025. augusztus 06., szerda

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 05., kedd

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton

Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton