
Bérproblémák. A tanügyi szakszervezet a hét elején tiltakozott, az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben dolgozók érdekvédelmi tömörülése hétfőtől tart sztrájkőrségeket
Fotó: Facebook/Fsli Romania
Nő az elégedetlenség az oktatási, az egészségügyi, valamint a szociális ágazatban, az ezekben dolgozók érdekeit képviselő szakszervezetek mind tiltakozásba kezdtek, illetve kezdenek a napokban. Elsősorban bérkövetelései vannak az érdekvédelmi tömörüléseknek, és ha a sztrájkőrségekkel nem érnek célt, drasztikusabb tiltakozási formákhoz folyamodnak – tudtuk meg a szakszervezetek Hargita megyei képviselőitől.
2023. február 05., 13:012023. február 05., 13:01
Az oktatási szakszervezetek, köztük a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) már megkezdte a tiltakozásokat az ágazatban tapasztalható elégedetlenségek miatt, kedden sztrájkőrséget álltak a kormány épülete előtt. A szakszervezet Hargita megyei tagjai közül is sokan ott voltak, korábban a Gyergyószentmiklós térségében élők, ezúttal
Kocs Ilona, az érdekvédelmi tömörülés Hargita megyei területi vezetője a Székelyhonnak elmondta, elsősorban bérekkel kapcsolatos követelési vannak a szakszervezetnek, leginkább azt kifogásolják, hogy
Szakszervezeti vezetőként ő a didaktikai személyzet egy részének a felhatalmazásával peres úton ugyan kiharcolta korábban ezeket a jogokat, de a nem didaktikai munkakörben dolgozók ezeket nem kapták meg. Múlt év végén hoztak egy törvényt, amely minden alkalmazott esetében előírta a béremelést, „végül pedig úgy nézett ki, hogy mindenki hamarabb megkapja a béremelést, mint azok, akik pereltek érte”. Ugyanis akik peres úton érik el ezt, azok esetében öt évre felosztják az összeget, a legkisebb részletekkel kezdik a folyósítást, így mire megkapják a teljes összeget, az már a felét sem fogja érni – fakadt ki Kocs Ilona.
– sorolta a tiltakozás okait a tanügyi szabad szakszervezet képviselője, hozzáfűzve, hogy a túlórákért sem kapnak pénzt a tanügyben dolgozók.
A 153-as törvény alkalmazására vonatkozóan a szakszervezet ígéretet kapott arra, hogy a lehető legrövidebb időben belül megoldják, de ilyen ígéretet már rengeteget kaptak, és nem oldódott meg semmi – nehezményezte Kocs Ilona. Amennyiben
Akár általános sztrájkot is kirobbanthat az érdekvédelem – azt viszont nem tudni, hogy annak mekkora lenne a támogatottsága a szakszervezeti tagok körben, ugyanis
– mondta az érdekvédelmi tömörülés képviselője.
Az egészségügyben, illetve a szociális ellátórendszerben dolgozók szakszervezete hétfőn, február 6-án kezd háromnapos tiltakozásba. Amint arról Nyulas Emma, a Sanitas szakszervezet Hargita megyei vezetője lapunkat tájékoztatta:
A szakszervezet azzal is elégedetlen, hogy az asszisztenseknek nem nőtt a bére egyáltalán és ezáltal hátrányos helyzetbe kerültek más alkalmazotti kategóriákhoz viszonyítva. „Ha a kórházakban jól alkalmazták a törvényt, akkor majdnem mindenki kaphatott egy maximum tíz százalékos béremelést, de az asszisztensek nem” – mondta.
A szakszervezet már múlt év vége óta tiltakozik az ágazatban tapasztalható elégedetlenségek miatt, de azóta sem történt előrelépés a követeléseik ügyében, ezért döntöttek a sztrájkőrségek megszervezéséről.
– fogalmazott a sztrájkőrségek megkezdésével kapcsolatban Nyula Emma.
A Sanitas hétfőn, kedden és szerdán tart sztrájkőrséget a kormány épülete előtt, azt követően pedig több fővárosi kórház és szociális intézmény előtt, szerdán, azaz február 8-án pedig a két nagy kormánypárt székháza előtt is. Az ország minden megyéjéből érkezik majd szakszervezeti képviselet a tiltakozásra, a Hargita megyeiek kedden mennek, mintegy 40-en – tájékoztatott az érdekvédelmi tömörülés megyei vezetője.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.
A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.
Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.
Nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje a csernavodai atomerőműnél, ami biztosítja a létesítmény további működését – közölte vasárnap a Facebook-oldalán Radu Miruță.
Mehringer, Co Lee és a Blahalouisiana Sziget fesztiválos koncertjét is láthatják majd a közmédia nézői az M1-en – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
Elfogadta a felkérést a köztársasági elnöki tisztségre Baka András – közölte a kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
Drón hatolt be szombat reggel Románia irányából Bulgária légterébe, majd a bolgár határtól mintegy 100 méterre felrobbant – közölte Rumen Radev miniszterelnök a bolgár biztonsági tanács ülése után.
1 hozzászólás