
Archív
Fotó: Nagy D István
Nehezen talál gazdát a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a városközpontot éktelenítő, félig romos Bodok szállodára.
2017. augusztus 06., 22:192017. augusztus 06., 22:19
2017. augusztus 06., 22:192017. augusztus 06., 22:19
A júliusban meghirdetett versenytárgyaláson volt ugyan egy ajánlattevő, ám az önkormányzat túl óvatosnak bizonyult, attól tartottak, hogy egyetlen ajánlat nem szabályszerű, így negyedszerre is kiírták a licitet, arra számítva, hogy a korábban érdeklődő vállalkozó újra benyújtja ajánlatát, és
ha kinyitják a borítékot, és elkezdik a tárgyalásokat a befektetővel. Azonban a második kiírásra egyetlen jelentkező sem akadt, a korábbi ajánlattevő meggondolta magát, és visszalépett, így az adásvétel meghiúsult.
„A napokban el kell döntenünk, mi lesz a szálló sorsa, ez már nevetséges, hogy nem tudunk előrelépni ebben az ügyben” – szögezte le megkeresésünkre Tóth-Birtan Csaba. Sepsiszentgyörgy alpolgármestere kifejtette, meglepetésként érte őket, hogy a legutolsó versenytárgyalásra a korábbi ajánlattevő már nem jelentkezett. A borítékot nem nyithatták ki, így csak annyit tudnak, hogy
Az önkormányzat korábban már hirdetett nyílt versenytárgyalást a tulajdonában lévő szálloda eladására, akkor sem jelentkezett senki, így egymillióról 900 ezer euróra csökkentették a kikiáltási árat, és az eredeti félmillió euró helyett 300 ezer euró garanciapénzt kértek.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
szóljon hozzá!