
Szép esemény mindig a tűzoltók és a zenekar felvonulása, sajnos idén nem is nagyon lesz egyéb
„Gyenge lesz a Szent János búcsús nap. Van egy régi, hagyományos rendezvénye a falunak, és megpróbálom továbbvinni, hogy ne szűnjön meg a szokás, ne legyen teljesen csupasz a nap” – fogalmaz Gál István, a tekerőpataki tűzoltóegylet vezetője. Nincs fiatal, aki vállalná a szervezést.
2017. június 22., 14:002017. június 22., 14:00
Szent János napja a tekerőpataki templom búcsúünnepe, és éveken át ekkor zajlottak a falunapok is. Most szombaton is lesz rendezvény, de lényegesen visszafogottabb, mint máskor. Az okot az egyik helybéli így fogalmazta meg:
A Gyergyótekerőpataki Önkéntes Tűzoltó Egyesület vezetője, Gál István idős ember már, de nem nézhette ezt, ezért vállalta, hogy kézbe veszi a dolgot, és megszervez valamilyen eseményt, amit pár nap alatt lehetséges. Lényegében a tűzoltók és a helyi fúvószenekar szerepel ebben, az önkormányzat támogatásával.
Zenével fogadják 10 órától a 11 órakor kezdődő búcsús misére érkező keresztaljákat, majd az egyházi szertartás után díszbe öltözötten bevonulnak az alsó iskola udvarára, ahol estig zenélnek, szórakoztatják az odalátogató falubelieket és vendégeket.
– fogalmaz Gál István. Hozzáteszi: nem akar nyilvánosan megróni senkit, de nincs jól ez így.
„A községben eddig az volt a szokás, hogy az önkormányzat biztosította az anyagi támogatást, és a falvak megszervezték a saját napjukat. Úgy gondoltuk, ez a helyes, ők tudják jobban, hogy mire van szükségük, és ne mi mondjuk meg nekik kívülről” – ismerteti Egyed József, Gyergyóújfalu község polgármestere. Az önkormányzat most is biztosítaná a szükséges forrást, de nincs, aki ezt átvegye.
Egy helybéli, aki a korábbi években részese volt a szervezésnek, elmondja:
Szokásos színfoltja a tekerőpataki falunapoknak a Szent János napi terepfutóverseny. Ez sem lesz idén. A helyi Kútfő Sportegyesület részéről Bálint Tivadar közölte, nem látszott, hogy bármi történne a falunapok kapcsán, és amikor felkérték őket, hogy mégis legyen ez a sportesemény, már késő volt ahhoz, hogy megfelelően megszervezzék.
– mondja.
Egyed József szerint nincs egy konkrét oka annak, hogy miért alakult így a helyzet Tekerőpatakon. A falunap egy olyan alkalom volt eddig – és ezután is olyan kellene legyen –, amikor a helyi közösség, a civil szervezetek megmutathatták magukat. Ez most nem jött össze nekik.
– mondja a polgármester.
Hozzáteszi, sajnálatos, hogy nincs Tekerőpatakon más, aki odaálljon a közösség érdekében. A polgárőrség is nagy lelkesedéssel indult, de a jelek szerint kifulladt, csak néhányan maradtak, pedig az lenne a szervezet lényege, hogy erőt, közösségi összefogást tudjon felmutatni. A fő ok: a fiatalok külföldön dolgoznak, a közösség ereje nincs itthon. Változni csak akkor fog a helyzet, amikor ők hazajönnek – fogalmazott.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.
A természetes légkondicionálás fontosságára hívják fel a figyelmet kertészeti szakemberek, hangsúlyozva, hogy a növényzet komplex, biológiai úton csökkenti a forróságot.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn román nyelvből és irodalomból mérik fel a tanulók tudását.
szóljon hozzá!