
A napokban megöntik az Összefogás Háza alapját
Fotó: Gecse Noémi
A napokban öntik meg a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete csíkszeredai székhelyének alapját, de ahhoz, hogy az Összefogás Háza teljesen „kinőjön a földből”, még további 70 ezer euróra van szükség. Újdonság, hogy pár héten belül online is nézhető lesz a Hunyadi János utcai építkezés.
2017. június 16., 10:532017. június 16., 10:53
Április elején fogtak hozzá a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete új csíkszeredai székhelyének felépítéséhez, 26-án pedig az épület alapkövét helyezték el.

Összefogás Háza néven fog működni a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének új székhelye, amelynek alapköveként szerdán egy időkapszulát helyeztek el. Ebben az épület tervrajza, a szervezet alapszabályzatának és történetének fotókkal illusztrált leírása kapott helyet.
Azóta javában folyt a munka, jelenleg már az alap megöntését készítik elő a terepen.
– fogalmazott Fikó Csaba, a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének tiszteletbeli elnöke, hozzátéve, amint ezzel elkészülnek, következhet a falazás. Eddig a munkálatokat többek között adományokból fedezték, például egy németországi alapítvány 15 ezer euróval segítette őket, és több kisebb támogatást kaptak magánemberektől, helyi vállalkozásoktól.
Ugyanakkor az egyesület a saját műhelyeiben előállított termékek értékesítéséből származó jövedelmét is erre fordítja. Mint Fikótól megtudtuk, a háromszintesre tervezett épületből egyelőre csak a földszint megépítésére van pénzük, az építkezés tovább folytatásához még 70 ezer euróra van szükség.
Fotó: Gecse Noémi
– osztotta meg reményeiket Fikó. A megyei mozgáskorlátozottak és fogyatékkal élők új, teljesen akadálymentesítettre tervezett székháza az Összefogás Háza néven fog működni, aki támogatná az ingatlan felépítését az megteheti személyesen az egyesület Márton Áron utca 50. szám alatti székházában, vagy az alábbi bankszámlaszámokra utalhat pénzt: eurót a RO33RNCB0152042362470010, illetve lejt a RO65RNCB0152042362470016 bakszámlára. SWIFT: RNCB RO BU – VAT Nr: RO 520399, Román Kereskedelmi Bank (Banca Comercială Română).
Online is követhető lesz
Fikó Csaba elmondta, azon is dolgoznak, hogy online közvetítsék az építkezést. Mint megtudtuk, ehhez már kihelyezték a kamerákat. Pár héten belül közzéteszik azt a webcímet, amelyen keresztül majd élőben is követhetők lesznek a munkálatok az építőtelepen.
Az ingatlan földszintjén kapna helyet egyébként a textil-, valamint a gyertyaöntő műhelyük, irodák, továbbá egy bemutatóüzlet, az első emeleten foglalkoztató műhelyt, három akadálymentesített lakást és egy nagy közösségi termet alakítanának ki, a legfelső szinten pedig további hat lakás épülne.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!