Fotó: Pinti Attila
Összefogás Háza néven fog működni a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének új csíkszeredai székhelye, amelynek alapköveként szerdán egy időkapszulát helyeztek el. Ebben többek között az épület tervrajza, a szervezet alapszabályzatának és történetének fotókkal illusztrált leírása kapott helyet.
2017. április 26., 22:002017. április 26., 22:00
2017. április 26., 23:332017. április 26., 23:33
Fikó Csaba, a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének egyik alapítója, jelenlegi tiszteletbeli elnöke a szimbolikus alapkőletételi ünnepség első felszólalójaként röviden ismertette a szervezet 26 éves történetét.
Fotó: Pinti Attila
Mint fogalmazott,
A Hunyadi János utcai 25 áras területet, ahová egy akadálymentes központot álmodtak maguknak, 80 ezer euróért vásárolták meg, jelenleg adományokból és saját forrásból
A teljes munkálat értéke azonban elérheti az 500 ezer eurót.
Fotó: Pinti Attila
Józsa Csaba, az egyesület elnöke a megvalósuló központ céljairól beszélt, ahol akadálymentesen tevékenykedhetnének, az ő igényeikhez igazított műhelyekben, illetve néhányan élhetnének is a kialakítandó lakásokban.
• Videó: Iochom Zsolt
Egész Romániában ez az első ilyen típusú épület, amelyet a mozgássérültek építettnek. Ezt nem nekik, hanem nekünk, egészségeseknek, tehetősöknek kellett volna megépíteni – hangsúlyozta felszólalásában Böjte Csaba ferences rendi szerzetes.
– kérte Böjte Csaba, mielőtt megáldotta az időkapszulát és az építkezést. Hozzátette, legyen ez a hely egy meleg fészek a mozgássérültek számára.
Fotó: Pinti Attila
Az ünnepségen felszólalt még Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, valamint Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere és Incze Zsuzsánna, a mozgássérültek egyesületének munkatársa. Jelen volt Csige Sándor, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja is.
Fotó: Pinti Attila
Az időkapszula tartalma
Az egyesület alapszabályzatát, történetét, a tagokról készült fényképeket, a helyi napilapok egy-egy friss példányát, pénzérméket, valamint az épület tervrajzát helyezték az időkapszulába, amelyet szintén maguk a mozgássérültek készítettek.
Fikó Csaba az időkapszula földbe helyezésekor ismertette, hogy milyen helyiségek kapnának helyet új központjukban.
Fotó: Pinti Attila
A földszinten lenne a textil-, valamint a gyertyaöntő műhelyük, irodák, továbbá egy bemutató üzlet.
Az első emeleten foglalkoztató műhely, három akadálymentesített lakás és egy nagy közösségi terem kapna helyet.
A legfelső szinten további hat lakás épülne.
Fotó: Pinti Attila
Az ünnepségen a Nem Adom Fel együttes előadását is hallhatták az érdeklődők.
Szinte hihetetlennek tűnik, hogy már húsz éve annak, hogy inflációcsökkentő intézkedésként levágtak négy nullát az akkor már milliós nagyságrendű román lejről.
Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.
Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.
Speciális drónokat kaptak a környezetőrség megyei kirendeltségei, hogy hatékonyabban tudják felderíteni a környezetkárosító tevékenységeket. A lézeralapú távérzékelő rendszerrel és hőérzékelővel felszerelt drón Hargita megyébe is megérkezett.
Június végén megérkezett a mozik kínálatába a Brad Pitt főszereplésével készült F1, ami egy, a Formula-1 világában játszódó fikciós dráma, amit valós események ihlettek. Ajánló.
Elutasítják és nem tartják hatékonynak a román kormány közoktatást érintő válságkezelési intézkedéstervezetét – állást foglalt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A hatalmas forgalom és a zsúfoltság miatt bedugult a Transzfogarasi út, a parkoló autók egymás útját zárták el.
A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál nemcsak buliról, hanem közösségről, hangulatról és magyar identitásról is szól – legalábbis ezt mondják azok a fiatalok, akik ott voltak.
Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe vasárnap délben Konstanca megyében, miután az A2-es autópályán tömegbaleset történt több jármű részvételével – közölte a Konstanca megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!