
A védőoltást október közepén ajánlott beadni. Illusztráció
Az egészségügyi minisztérium késve osztotta szét az ingyenes influenza elleni védőoltásokat, így az érdeklődés sem olyan nagy az immunizálás iránt.
2018. január 10., 15:352018. január 10., 15:35
Soós Szabó Klára csíkszeredai háziorvos szerint tavaly késve kapták meg a dózisokat, ezért tájékoztatni sem tudták időben a pácienseiket.
– emlékeztetett Soós Szabó Klára. Hozzátette, nem kiszámítható, folyamatosan késik az oltóanyaggal való ellátás, ezért a betegek is elbizonytalanodnak. Hargita megyében a háziorvosok átlag 40 dózis vakcinát kaptak, ezt a többségük már fel is használta a páciensei körében. Soós Szabó Klára rámutatott,
Az előírások szerint, az idősek és a krónikus betegségben szenvedők kapják elsősorban az ingyen védőoltást. Kovászna megyében is van még raktáron vakcina, a prefektúra tájékoztatása szerint,
Sebastian Cucu prefektus elmondta, az ingyenes védőoltást elsősorban azoknak az egészségügyi intézményeknek adták, ahol nagyobb a fertőzés, vagy a járvány kockázata, így a kórházaknak, az idősek otthonának.
A jelentés szerint, eddig Kovászna megyében egyetlen influenzás esetet sem diagnosztizáltak, viszont a könnyebb légúti megbetegedések napirenden vannak. Az egészségügyi minisztérium decemberben egymillió dózis influenza elleni védőoltást osztott szét. Bejelentették, hogy két évre kötöttek keretszerződést az oltóanyag beszerzésére, így idén remélhetőleg nem lesz késés.
Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
December 19-én személyes okokból lemondott a TAROM vezérigazgatója, Costin Iordache, de hivatalában marad 2026. január 15-ig, ameddig a vállalat igazgatótanácsa ügyvivő vezérigazgatót nevez ki – jelentette be szerdán az állami légitársaság.
Az előrejelzéseknek megfelelően havazásba váltott át a csapadék az ország több régiójában, így többek között Csíkszéken is.
Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.
Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut (PSD) és alprefektusát, Ștefan Nicolaét (PNL), akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.
Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.
Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.
Kedd esti ülésén a kormány jóváhagyta több minisztérium és állami intézmény büdzséjének a kiegészítését a 2025-ös évre.
szóljon hozzá!