
Fotó: Barabás Ákos
A helyszínen szembesültek a sofőrök kedden reggel azzal, hogy a Kossuth Lajos utca mindkét irányban le van zárva. Székelyudvarhelyen a vezetékek földbe helyezése zajlik, a munkálatokkal az említett utcához értek, ám közben – mint lapunknak elmondták – előre nem tervezett nehézségekbe ütközött a kivitelező.
2017. augusztus 29., 15:182017. augusztus 29., 15:18
2017. augusztus 29., 15:222017. augusztus 29., 15:22
Kedden reggel már tilos volt behajtani a Kossuth Lajos utcába, mindkét irányból, az útlezárásról pedig nem adtak ki előzetes értesítést az illetékesek. Mint később a polgármesteri hivatal sajtóosztályán megtudtuk, a kábelek földbe helyezési munkálatait végző kivitelező még az éjszaka folyamán zárta le az utcát.
– szólt a magyarázat. A sajtóosztály közlése szerint csak délelőtt akarták lezárni a Kossuth utcát, ám végül még délután is tilos volt a behajtás. Érdeklődésünkre nem tudták megmondani, hogy pontosan meddig tart a lezárás.
Fotó: Barabás Ákos
A sajtóosztály munkatársa, Z. Nagy István szerint azért volt szükség a teljes utca lezárására, mert a legtöbb autós csak azért hajtott volna be, hogy leparkolja járművét. Sőt arra is volt példa, hogy a behajtást tiltó táblákat elmozdították, a szalagot pedig elszakították, és bementek leparkolni. A következőkben egyébként még egy átvágásra lehet számítani, hiszen ezekkel lehet összekötni az utca két oldalán elföldelt kábeleket.
Mi a helyzet a közvilágítással?
Az elmúlt napokban ugyanakkor néhány olvasónk arra panaszkodott, hogy akadozott a közvilágítás a központban. Z. Nagy István szerint erről nem érkezett panasz a hivatalhoz, de nem lehet köze a munkálatokhoz, hiszen külön rendszeren üzemel a közvilágítás.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!