
Újra meghirdetik hamarosan a telkek kiosztását
Fotó: László Ildikó
Néhányan érdeklődtek ugyan, mégsem sikerült gazdát találni a zetelaki önkormányzat által felkínált, ingyenesen használható zeteváraljai közművesített telkekre. Mi lehet az oka az igénylők elmaradásának? Elmagyarázzuk.
2024. december 11., 21:002024. december 11., 21:00
Összesen 1,2 hektárnyi területet vásárolt meg a zetelaki önkormányzat Zeteváralján, amelyet tizennégy parcellára osztottak fel. A területekre kiterjesztették a villamossági, valamint az ivó- és szennyvízhálózatot is, ugyanakkor kövezett utat építettek, hogy könnyen lehessen ott közlekedni. Nem volt véletlen a nagy előkészület, hiszen az így már házépítésre alkalmas telkeket a községbeli fiataloknak szerették volna ingyenesen kiosztani, hogy segíthessék a szülőföldön való boldogulásukat.
Az ötlet megfogalmazásakor még sokan érdeklődtek a telkek iránt, ám a jelentkezők jó része elmaradt, amikor a polgármesteri hivatal tavasszal meghirdette a telkek kiosztását. Nagy Attila, Zetelaka polgármestere a Székelyhonnak elmondta,
Még kérdéses, hogy sikerül-e ezeket kiegészíteni. Rajtuk kívül csak egy helybéli érdeklődött még komolyabban az utóbbi hónapokban. A polgármester rámutatott, az elmúlt időszakban számos teendőjük akadt a különböző projektek miatt, így még nem volt rá idejük, de azt tervezik, hogy jövő év elején ismét meghirdetik a telkek kiosztását. Ha ez esetben sem járnak sikerrel, akkor jó eséllyel értékesíteni fogják a megmaradt területeket.
Nagy Attila úgy látja, hogy a jogszabályoknak megfelelő kritériumok nem feltétlenül előnyösek a helybéliek számára.
Az elöljáró szerint az utóbbi kritérium okozhatja a legnagyobb gondokat. Tudni kell ugyanis, hogy sok belterülete van a községhez tartozó településeknek, a helyi családok többsége pedig rendelkezik ilyen telekkel. Ezek nagy része elméletileg építésre alkalmas, ám a gyakorlatban például zonális területrendezési terveket (PUZ) kellene készíttetni a munkálatokat megelőzően, ami esetenként 8-10 személy közös megegyezése alapján történik. Sajnos azonban, ha egy is akad köztük, aki nem vállalja a közös elképzelést és az azzal járó anyagi terhet, máris meghiúsulhat a PUZ elkészítése, így házakat sem lehet építeni az adott területre. Ebből adódóan patthelyzet alakul ki, hiszen ők már nem igényelhetnek az ingyenes telkekből.
Mindemellett van egy olyan társadalmi réteg is, amely nem rendelkezik területtel, ám annyi pénzzel sem, hogy házat építsen.
– magyarázta a polgármester.
Az elöljáró véleménye egyébként összhangban van a témában korábban megjelent cikkünk alatti kommentekkel. A bejegyzések megfogalmazói arról is beszélnek, hogy hiába van építésre alkalmas területe a szülőknek, azt nem biztos, hogy gyerekeik rendelkezésére bocsátják.
Kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatban végeztek házkutatást Brassóban a rendőrök, amikor a gyanúsítottak az ablakon kidobálva próbáltak megszabadulni a terhelő bizonyítékoktól.
A jövő hét második felében az ország legtöbb régiójában viharossá válik az időjárás, a hőmérsékleti értékek pedig kissé elmaradnak a sokéves átlagtól – közölte szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
1 hozzászólás