Sütő András nem merül feledésbe

Nagelschmidt és Kohlhaas vitája nem ért véget

„Érdemes lenne újraolvasni azt az írót, akinek annak idején valóságos kultusza volt az erdélyi és magyarországi olvasók körében, manapság viszont túl keveset beszélünk róla, mert elhittük, hogy a Kohlhaas Mihályéhoz hasonló, gyötrődő, fokozatos szembefordulás a kommunista rendszerrel mára már időszerűségét vesztette, akárcsak maga a kommunista diktatúra. Elmúlt a zsarnokság, időszerűtlenné vált Sütő András moralizáló életműve – mondhatná valaki” – fogalmazott Markó Béla, aki azt a kérdést is megfogalmazta, hogy valóban elmúlt a zsarnokság, vagy csak meghúzódott egy időre a mai, látszólag nyitott társadalom sötét, nedves pincéjében és ismét ki-kijön a napvilágra? Mert elég csak szétnézni, hogy mi történik például Marosvásárhelyen a Római Katolikus Gimnáziummal, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemmel, vagy a kétnyelvű feliratokkal, és rá kell jönni, hogy Nagelschmidt és Kohlhaas Mihály vitája nem ért véget.

„Persze ezzel csak annyit mondtam, hogy ami aktuális irodalomként fontos volt évtizedekkel ezelőtt, az kulturális okokból ismét fontos lehet. De vajon mi az oka, hogy közben majdnem megfeledkeztünk Sütő Andrásról még mi, marosvásárhelyiek is?" – fogalmazott az életmű értékelésében Markó, aki szerint rendkívül fontos az akkori életminta ma is. Ahogyan a görög drámákat, vagy a Bánk Bánt nem tekintjük ma sem idejét múltnak, ugyanúgy a Sütő-drámákra sem mondhatjuk, hogy korszerűtlenek - hangsúlyozta az előadó, hiszen úgyanúgy változatlanul helye van ma is életünkben a jog és az erkölcs, a törvénytisztelet és az igazságérzet szembesítésének.

Még mindig nincs szobra Marosvásárhelyen

Megszenvedett életpálya a Sütő Andrásé, egy erdélyi alkotó értelmiséginek a hittől a kételyig, majd a lázadásig jutó fejlődéstörténete, amelynek jelentős állomása az Egy lócsiszár virágvasárnapja, és a Csillag a máglyán, amely minden látszat ellenére nem a halálról, hanem az igazságról, a hatalomról, a lázadásról és a reményről szólnak.

A gyertya könnye

„Nem érdemes azon töprengenünk, hogy melyik nemzedék mit vétett, mit mulasztott a világmegváltásban. Van elég mai és holnapi tennivalónk. Az arcunkat nem szabad elveszítenünk” – ez a Sütő András-idézet volt a mottója a Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina által bemutatott A gyertya könnye című produkciónak. Az előadás Sütő András műveiből mutatott be válogatást, amelyhez a szövegeket Kilyén Ilka és Simon György válogatta, rendezte Kincses Elemér, a jelmezt Bandi Kati tervezte.