Lenne még egy kevés tennivaló az újtusnádi ravatalozónál. Egyelőre nem kerül sor azokra. Archív
Fotó: Gecse Noémi
Tovább húzódik az évek óta tartó ravatalozóépítés Újtusnádon: nem folytatják az építkezést, mivel novemberben lejárt az építkezési engedély és a kivitelezővel kötött szerződés is. Egyelőre nem tudni, hogy mikor fejezik be a létesítményt.
2018. június 06., 09:312018. június 06., 09:31
Leállt a munkálat az újtusnádi ravatalozónál miután novemberben lejárt az építkezési engedély és az építővel kötött szerződés is ‒ avatott be érdeklődésünkre Szőcs István. A helyi egyháztanács volt vezetője arra is kitért, hogy addigra a kivitelező Impex Aurora Kft. a ravatalozóépítést mintegy 96 százalékban elvégezte,
A beruházás teljes értéke mintegy 400 ezer lej, az eddigi kiadásokat elsősorban Hargita Megye Tanácsának pályázatai révén, illetve a két helyi közbirtokosság és a Tusnád Ásványvíz Rt. felajánlásaiból finanszírozták, egy kisebb összeg pedig a helyiek adományaiból származott ‒ emlékeztetett.
Mint a munkálatért korábban felelős Szőcs István kifejtette,
Akkor semmilyen tartozásuk nem volt a ravatalozó építéséből, sőt az ásványvíz-palackozó tavaly decemberi 10 ezer lejes, erre a célra szánt felajánlása is a rendelkezésre állt.
‒ mutatott rá. A majdnem befejezett épület sorsáról László András plébánostól szerettünk volna érdeklődni, aki nem tartotta fontosnak erről nyilatkozni lapunknak. Információink szerint viszont pénz hiányában egyelőre nem folytatják a munkát, így nem is lesz használható az épület.
Az előzményekről
Mint arról korábban beszámoltunk, a ravatalozó építéséhez még 2013-ban fogtak hozzá, de mivel az akkori kivitelező nem állta a szavát, és a rábízott munkát is csak részben végezte el, az újtusnádi egyházközség 2016 nyarán szerződést bontott velük, majd az Impex Aurora Kft.-re bízták a munkát, amely az ígérteknek megfelelően végezte a tennivalókat egészen a szerződés lejártáig.
Diónyi jégdarabok hullottak Bodzafordulón a pénteki vihar során. A közösségi oldalakon közzétett fotók tanúbizonysága szerint a jégeső nemcsak a kertekben pusztított, hanem az autókban is kárt tett.
Autó gázolt el két kisfiút Marosvásárhelyen a Segesvári út és a Hidegvölgy utca kereszteződésénél, a gyalogátjáró mellett – közölte a Maros megyei tűzoltóság. A gyermekeket súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A nyári vakációt kihasználva javában zajlanak a felújítási és átalakítási munkálatok a Nagy Imre Általános Iskola udvarán, amely teljesen új formát ölt a közeljövőben.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Megérkezett Hargita megyébe mind az 54 elektromos busz, amelyek csaknem 1600 Hargita megyei diákot szállítanak iskolába idén ősztől. A járműveket jövő héten adják át a helyi önkormányzatoknak.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). Ezt később 4,2-es erősségűre módosították.
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – tájékoztatott pénteken az oktatási minisztérium.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 folyó vízgyűjtő területére.
szóljon hozzá!