
Szükség volt az új szabályozásra, hogy ne maradjon tanár nélkül egyik iskola sem szeptember közepére
Fotó: Veres Nándor
Ha egy tanár végleges kinevezést kap egy iskolában, akkor az első tanévben nem helyezhető el onnan, ott marad egy évig – idézte Ligia Deca oktatásügyi miniszter nyilatkozatát az Edupedu.ro oktatási szakportál. Az új módszertani szabályozással azt szeretnék megakadályozni, hogy az iskolák ne maradjanak pedagógusok nélkül, amire már akadt példa.
2024. július 22., 15:482024. július 22., 15:48
Az oktatási minisztérium mobilitási módszertana szerint azok a tanárok, akik 2024 nyarán kapnak kinevezést, legalább egy tanévig kötelesek abban az iskolában tanítani, ahol az állást elfoglalták. Ligia Deca a 2024–2025-ös tanévre vonatkozó mobilitási módszertanra egy interjúban utalt, amit az Edupedu.ro portál közölt hétfőn.
A tanügyminiszter kifejtette:
„Ezért változtattuk meg a módszertant a tanárok mobilitásával kapcsolatban, azaz ha egy iskolában van címzetes állásod, akkor az első évben nem kérhetsz áthelyezést, hanem ott maradsz, hogy kiszámítható legyen az iskola számára a humánerőforrás, amellyel elkezdheti a tanévet” – mondta az oktatási miniszter.
A pedagógusoknak hetes fölötti átlagot kell elérniük ahhoz, hogy címzetes állást tölthessenek be, helyettesítéshez legkevesebb ötöst kell kapniuk. Azok, akik megírják az „átmenőt”, de nem kapnak helyet, foglalhatnak a tanév során is, ha szabadul fel.
Országos szinten 37 500 pedagógus iratkozott be a pedagógusi vizsgákra, közülük 6800-an idei végzősök.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .
Nyolcvan évesen elhunyt Dolly Parton countrysztár, énekesnő, Dolly Parton. Halálhírét unokaöccse, Bryan Seaver jelentette be a közösségi médiában.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
szóljon hozzá!