
Árus Zsolt szerint jogszerűtlen az ítélet. A civil jogvédő gondolkodik a folytatáson
Fotó: Gergely Imre
Nem számolják fel a Méltóságért Európában Polgári Egyesületet (ADEC), amelyet a magyar és székely jelképek elleni persorozata tett ismertté. A bíróság jogerősen elutasította Árus Zsolt gyergyószentmiklósi civil jogvédő erre vonatkozó keresetét, aki szerint az ítélet jogszerűtlen.
2019. november 29., 08:082019. november 29., 08:08
Nem kell tartania a megszüntetéstől a Dan Tanasă blogger vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesületnek, amely a középületekre kitűzött székely zászlók, a Községháza és Városháza feliratok eltávolítását, illetve polgármesterek megbírságolását is elérte az elmúlt években indított perek nyomán. Közel egy éve Árus Zsolt gyergyószentmiklósi civil jogvédő
A kereset benyújtásakor azt is említette, hogy az egyesület alapszabálya szerint vezetőtanácsának mandátuma két év, ellenben 2014-es alapítása óta nem választottak és nem jegyeztek be a bíróságon új vezetőtanácsot.
– indokolta. A jogvédő azt is kifogásolta, hogy az egyesület a magyarokat zaklatja, gyalázza, pedig ezzel ellentétben Románia, a román kultúra, nyelv és hagyományok népszerűsítése, az alapvető emberi jogok védelme a megfogalmazott célkitűzése.
A pert Bukarest 3. Kerületének Bíróságán tárgyalták,
Akkor azzal érveltek az elutasítás mellett, hogy az
Árus szerint viszont a hivatkozásként felhozott jegyzőkönyv nem volt hitelesítve, nem nyújtották be a bíróságra, nem vették nyilvántartásba, ahogy ezt a törvény előírja. A jogvédő fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, ezt a Bukaresti Ítélőtábla tárgyalta, amely a héten hirdetett jogerős ítéletet. Ebben
Árus Zsolt megkeresésünkre most úgy vélekedett, az ítélet jogszerűtlen, mert a törvény egyértelműen fogalmaz, ha az egyesületnek nincsen hivatalosan kinevezett vezetősége egy éven keresztül, akkor azt fel kell számolni, ez nem vita tárgya. ,,Itt pedig nem volt ilyen.
– fejtette ki. Az elutasítás oka csak az ítélet indoklásából derül ki, amely még nem készült el. Kérdésünkre, hogy lehet-e még folytatni az ADEC elleni fellépést, Árus azt mondta, a helyzet attól zavaros, hogy most elméletileg van kinevezett vezetősége az ADEC-nek, de ez a mostani egyesület törvénytelen és szabálytalan. ,,Az a határozat, amellyel ezt létrehozták, saját szabályzatukba és a törvénybe is ütközik. Ettől függetlenül a bíróság bejegyezte, tehát kérdéses, hogy miképpen lehet ezt megfogni.
– összegzett. Hozzátette, az ügy várhatóan Strasbourgba, az Emberi Jogok Európai Bírósága elé fog kerülni, az más kérdés, hogy mikor, és milyen formában.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
2 hozzászólás