
Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
Balhés napokon van túl egy Kovászna megyei, 54 éves férfi, akit kétszer is őrizetbe kellett venni Hargita megyében.
2023. szeptember 02., 12:062023. szeptember 02., 12:06
Augusztus 31-én reggel háromnegyed kilenc körül riasztotta a rendőrséget a 112-n egy kászonaltízi férfi, hogy a háromszéki gyanúsított felhívta telefonon és megfenyegette, megszegve a gyanúsított ellen kiadott távoltartási végzést.
Nem sokkal később, kilenc óra körül egy nő is értesítette a rendőrséget, hogy őt is felhívta és megfenyegette a háromszéki férfi, szintén megszegve egy ellene kiadott távoltartási végzést.
A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy
mert megrongált egy kerítést, betörte egy járműnek az ablakát, megszegve az elrendelt távoltartási parancsot.
A gyanúsítottat – biztos, ami biztos – ismét őrizetbe vették 24 órára, és folytatják ellene a vizsgálatot, rongálás, fenyegetés, távoltartási parancs megszegése miatt – tájékoztat közleményben a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Cătălin Predoiu ügyvivő belügyminiszter.
Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.
Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.
Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.
Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.
A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia több megyéjére és Bukarestre.
A szélsőségesen identitásközpontú és szuverenista irányzatok térnyerése nem magyarázható kizárólag manipulációval – olvasható a „Románia az EU-ban” stratégiai elemzőcsoportnak az elnöki hivatal által szerdán közzétett jelentésében.
Pulóveres reggelek, 20 Celsius-fok alatti nappali csúcshőmérsékletek – az idei július továbbra sem a megszokott arcát mutatja. Székelyföldön a hajnali minimumok és a nappali maximumok is inkább egy késő őszi napot idéznek, mint a nyár derekát.
szóljon hozzá!