Hirdetés
Hirdetés

Nem adott egyértelmű választ az elnök arra a kérdésre, hogy támogatja-e Ilie Bolojant

Az elmúlt időszak egyre növekvő politikai feszültségei alapján számítani lehetett a bizalmatlansági indítványra – jelentette ki kedd este a horvátországi Dubrovnikban Nicușor Dan államfő.

Székelyhon

2026. április 29., 08:552026. április 29., 08:55

Az elnök a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozója után nyilatkozott az újságíróknak.

Mint elmondta, a nap folyamán „benyújtottak a parlamentbe egy bizalmatlansági indítványt”, ugyanakkor azonban a törvényhozók megszavazták a Románia számára rendkívül fontos SAFE program finanszírozását, ami szerinte

az ország európai irányának megőrzéséről és a tervezetet megszavazók felelős hozzáállásáról tanúskodik.

A közvetítői szerepére vonatkozó kérdésre válaszolva az elnök kijelentette, hogy ennek megfelelően járt el a politikai pártok vezetőivel folytatott hétfői cotroceni-i konzultáción is, amelyiken a SAFE program is téma volt.

Hirdetés

Azt is megkérdezték tőle az újságírók, hogy támogatja-e vagy sem Ilie Bolojan miniszterelnököt. Az államfő kitérő választ adott a kérdésre. Azt mondta, „nagyon komoly embernek” tartja és tiszteli Bolojant, jelenleg azonban van egy „szakadás” az európai irányultságú pártok táborán belül, amely egy bizalmatlansági indítványban konkretizálódott, jómaga pedig

az egyenlő távolság tartására törekszik, ezért nem foglal állást az ügyben.

Az előrehozott választások lehetőségét firtató kérdésre az államfő azt válaszolta, hogy ezt a forgatókönyvet „rendkívül valószínűtlennek” tartja. „Eddig egyik ehhez hasonló válsághelyzet sem végződött előre hozott választásokkal” – jelentette ki.

Azt is hangsúlyozta, hogy egyik Európa-párti alakulat sem mondta azt, hogy a Nyugat-ellenes AUR-ral készülne kormányt alakítani.

„Ha mégis ebbe a helyzetbe kerülnénk, és nekem kell majd kineveznem a miniszterelnököt, gondoskodni fogok arról, hogy ez ne történjen meg” – fogalmazott. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

24 millió euró már megérkezett a hargitai gazdák számlájára

Hargita megyében az egységes mezőgazdasági támogatásra jogosult gazdák több mint nyolcvan százaléka már megkapta az általa idén igényelt juttatások előlegét. Már az összetettebb támogatásigénylések előlegeit is folyósítja az APIA.

24 millió euró már megérkezett a hargitai gazdák számlájára
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Ma délelőtt indul a roncsautóprogram a magánszemélyeknek

November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.

Ma délelőtt indul a roncsautóprogram a magánszemélyeknek
2026. november 03., kedd

Különösen fényes, lassan áthaladó hullócsillagok tűnnek fel az égen hamarosan

Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Különösen fényes, lassan áthaladó hullócsillagok tűnnek fel az égen hamarosan
2026. november 02., hétfő

Fák dőltek az útra a Gyilkostónál és Piricskénél

Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.

Fák dőltek az útra a Gyilkostónál és Piricskénél
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére

Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére
2026. november 02., hétfő

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok

Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok
2026. november 02., hétfő

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára

Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is

Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is
Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is
2026. november 02., hétfő

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is

2026. november 02., hétfő

Pénzt fog veszíteni Románia a PNRR-programban a volt miniszter hibája miatt – állítja az új miniszter

Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.

Pénzt fog veszíteni Románia a PNRR-programban a volt miniszter hibája miatt – állítja az új miniszter
2026. november 02., hétfő

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon

Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon
Hirdetés