
Azok a családok lesznek jogosultak a segélyre, ahol egyik vagy mindkét szülő elvesztette munkahelyét a járvány miatt. Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
A járványhelyzet miatt nehézségekkel küzdő helybéli családokat segítené anyagilag Székelyudvarhely városvezetése: a polgármesteri hivatal által összeállított javaslatot még el kell fogadnia a helyi önkormányzati képviselő-testületnek. Ha ez a héten esedékes tanácsülésen megtörténik, már májusban hozzájuthatnának a segélyhez a rászorultak.
2020. április 27., 09:402020. április 27., 09:40
A koronavírus-járvány miatti válság, a munkahelyek elvesztése, a munkaviszony felfüggesztése kétségtelenül több család számára komoly anyagi nehézségeket okoz, ezért a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal szociális igazgatósága az áprilisi soros tanácsülésen (amelyet csütörtökön, április 30-án tartanak majd)
Ide tartoznak például a nehéz helyzetbe került egyszülős családok is.
Az anyagi támogatás igényléséhez az érintetteknek egy dokumentációt kell összeállítaniuk, amellyel igazolni tudják, hogy megfelelnek a kiírás feltételeiknek (tehát az egyik szülő vagy mindkettő járványhelyzet miatt maradt állás nélkül). A tervezetben egyébként úgy határozták meg, hogy
Amint azt a sajtószóvivő kifejtette: a javaslat szerint a gyorssegély összege a család méretétől függően változik, tehát minél nagyobb létszámú a család, annál nagyobb lesz a havi segély is.
A város önkormányzati képviselő-testülete egyébként már a februári ülésén (amikor a város költségvetését is elfogadták) elkülönített 115 ezer lejt gyorssegélyre, amelyből a szociális igazgatóság többféle támogatást is biztosít. Most ebből a keretből támogatják a kezdeményezést.
„Ha a helyzet úgy kéri, akkor a júniusi tanácsülésen lehetőség lesz a programot meghosszabbítani” – tette hozzá a sajtószóvivő.
Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus és a Csíki Vállalkozók Egyesülete idén tizenkettedik alkalommal hívja életre a Jótékonysági Katalin-bált, a közösségi összetartozás és a segítő szándék ünnepét, november 21-én, 18 órai kezdettel a Fenyő Hotelben.
A baróti anyuka ügye, aki fia méltatlan iskolai bánásmódja miatt fordult a hatósághoz, csak egy a panaszok közül. Ebben a tanévben eddig 25 beadvány érkezett a tanfelügyelőséghez, a leggyakoribb problémák a pedagóguscsere és a beiskolázási nehézségek.
A fejlesztési minisztérium biztosítja a helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt minden olyan beruházás finanszírozását, amelyet idén augusztus 19-ig elkezdtek – nyilatkozta Cseke Attila miniszter csütörtökön.
Bár az egykori Stúdió mozi épülete már szinte teljesen megújult Székelyudvarhelyen, a vetítésekre még várni kell. Mégis, ami néhány éve csupán vágyálom volt, a mozizás visszatérése a városba, ma már jóval közelebbinek tűnik.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Jóváhagyta csütörtöki ülésén az EU-tagországok gazdasági és pénzügyminisztereit tömörítő tanács (ECOFIN) Románia felülvizsgált helyreállítási tervét (PNNR) – közölte a pénzügyminisztérium.
Jelenleg nincsenek objektív okok arra, hogy nőjön az üzemanyag ára – jelentette ki csütörtökön Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
Ezután uniós alapokból is lehet finanszírozni az in vitro megtermékenyítést (IVF) támogató országos programot – jelentette ki csütörtökön Petre-Florin Manole munka- és családügyi miniszter.
Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője túlzottnak tartja a bíráknak és ügyészeknek a nyugdíjuk összegével kapcsolatos követeléseit.
Bűnügyi eljárást indított a Maros megyei rendőrség hivatali gondatlanság gyanújával, hogy kivizsgálják a dicsőszentmártoni városi kórház pszichiátriai osztályán biztosított ellátást.
szóljon hozzá!