
A Gyilkos-tó közelében álló vendéglők, elárusítóhelyek városi tulajdonú területen működnek, a Monturistnak fizetnek bért. Archív
Fotó: Pethő Melánia
Megszünteti közös cégét Gyergyószentmiklós és Budapest 5. kerülete – erről döntött a két önkormányzat. A Monturist Kft. működtetése az egyik félnek sem érte meg, és fejlesztéseket sem lehetett végezni – amelyekre most lehetőség nyílik.
2020. augusztus 17., 10:322020. augusztus 17., 10:32
A Monturist Kft.-t 1996-ban hozta létre a két testvérváros, és az alapításkor Gyergyószentmiklós a tó közelében fekvő területeivel szállt be a cégbe, azaz e telkek használati joga a cégé lett 49 évre.
Csütörtökön Budapesten zajlott a cég közgyűlése, ahol a két önkormányzatot, azaz a tulajdonosokat képviselő tisztségviselők egyhangú döntéssel elhatározták, elindul a közös vállalkozás felszámolása. Amint Nagy Zoltántól, Gyergyószentmiklós polgármesterétől megtudtuk,
Ugyanakkor a városnak szándéka, hogy megszerezze a cég tulajdonában lévő javakat is, amelyek közül a tóparton álló csónakház és egy villa nagyobb értékkel bír. Ehhez előzőleg megtörténik az ingatlanok és egyéb javak felértékelése, tisztázzák a jelenlegi részesedéseket, megtörténik a vagyon megosztása, és a gyergyószentmiklósi fél meg kell majd vásárolja a budapestiek részét. Erről majd a két város önkormányzata kell megállapodjon. Ez a procedúra most kezdődik el, és fél év vagy hosszabb idő is eltelik majd mire ezek a folyamatok lezárulnak.
Nagy Zoltán közölte, a tó környéken zajló jelenlegi tevékenységeket nem szeretnék megszüntetni, az ott működő vendéglők és más kereskedelmi egységek is tovább működhetnek, a cél pedig az, hogy a tó körül rendezettebb körülmények várják majd a turistákat. Később további fejlesztések is történnek majd.
A polgármester hangsúlyozta, a budapesti önkormányzat és Gyergyószentmiklós közti viszony számára terhet jelentett a közös cég létezése, de kulturális, egyházi és más jellegű kapcsolatok, ahogy eddig is, úgy a továbbiakban is sikeresen folytatódhatnak, a testvérvárosi kapcsolat továbbra is fennmarad.
Előzmények
1996-ban Budapest 5. kerülete és Gyergyószentmiklós a gyilkostói idegenforgalom nagyívű fellendülését várta a közös cég létrehozásától, de ebből nem sok valósult meg. Egy idő után pedig egyenesen teher lett a cég létezése, hiszen ebben a formában arra sem volt lehetőség, hogy pályázati forrásokat szerezhessenek bármilyen itteni beruházásra. A cég működése pedig így sem a budapesti, sem a gyergyószentmiklósi félnek nem hozott valós előnyöket – gyakorlatilag az ott folyó tevékenységéből származó bevételt fel is élte, érdemi fejlesztés nem történt. Ugyanakkor az utóbbi időben többször is cikkeztünk erről a vállalkozásról, hiszen évekkel ezelőtt az egykori cégvezető, a gyergyószentmiklósi Virág Zsolt feljelentette a korrupcióellenes ügyészségnél (DNA) Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós volt polgármesterét, hogy megkárosította a céget azzal, hogy eladott négy ár olyan területet, amely a cég törzstőkéjének része volt. Négy és fél év pereskedés és egy elsőfokú felmentő ítélet után a Marosvásárhelyi Táblabíróság tavaly év végén visszaküldte első fokra Mezei János volt gyergyószentmiklósi polgármester korrupciós perét.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
szóljon hozzá!