
Kibontakozó körvonalak
Fotó: Pál Árpád
Elkészült a Kipi-Kopi Napközi Otthon korszerű konyhája és ebédlője, a Bethlenfalván lévő tanintézet mellett azonban nagyméretű, több korosztályt is kiszolgáló játszóteret és sportpályát is kialakítanak. Ez a város fiataljai előtt is nyitva áll majd.
2017. szeptember 12., 19:272017. szeptember 12., 19:27
Idén májusban készült el a Kipi-Kopi Napközi Otthon konyhája, az üzemeltetéshez szükséges állat-egészségügyi és egyéb engedélyek jóváhagyása azonban még folyamatban van – közölte a polgármesteri hivatal sajtóosztálya. Várhatóan ebben a hónapban engedélyezett és üzemképes lesz a konyha és ebédlő, amely 160–180 gyereket és az intézmény teljes személyzetét tudja kiszolgálni.
Lapunk még a tanévkezdés előtt betekintést nyert a konyhába: a korszerűen felszerelt egység a napközi otthon teljes felújításának és kibővítésének részeként készült el,
Az összeg megközelítőleg nyolcvan százalékát állami támogatásból fedezik, a fennmaradó részt pedig a város saját költségvetéséből állja.
Fotó: Pál Árpád
A létesítmény a városban lévő többi napközihez képest meglehetősen nagy, egy hektáros területen fekszik, ebből a parkoló 700 négyzetméteres, a létrehozandó sportpálya a lelátóval együtt mintegy 1000 négyzetméteres, a zöldövezet 5000 négyzetméteres, a többi felületen pedig játszóteret, járdákat és utat alakítanak ki.
A zöldövezetek, a sportpálya és a játszótér kialakításának becsült összköltsége 3,5 millió lej. Idén 1,8 millió lej értékben végeztet munkákat a városvezetés, a többi 2018-ra marad, a jövő évi költségvetés terhére – tudtuk meg. A terveket egyébként a székelyudvarhelyi EGTL Landscape Kft. készítette, a kivitelező pedig az ING Service Kft.
– közölte a sajtóosztály.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!