
Fotó: Drents Múzeum
Demeter András kulturális miniszter csütörtökön üdvözölte a coțofenești-i aranysisak visszaszerzését, hangsúlyozva, hogy a holland félnek visszatérítendő összeget csak a műtárgyak restaurálásának befejezése után állapítják meg.
2026. április 02., 17:462026. április 02., 17:46
„Győzelem ez, öröm. Ezt reméltük. Már az első napoktól kezdve bíztam a holland hatóságok elszántságában, és íme, nem tévedtem” – nyilatkozta Demeter András az Agerpres hírügynökségnek.
A miniszter közölte, hogy az ügyben a szokásos eljárást követik. Eszerint
először a román és a holland szakemberek együtt ellenőrzik a műkincsek hitelességét, illetve az állapotát,
és csak a vizsgálat után téríti majd vissza a román állam a biztosítási összeget, amelyből levonják a restaurálás költségeit
– magyarázta Demeter, aki szerint azt már tudni lehet, hogy
A holland ügyészség csütörtökön jelentette be, hogy visszaszolgáltatták Romániának a hollandiai Drents Múzeumból ellopott coțofenești-i aranysisakot és három dák aranykarperec közül kettőt.
A román kulturális minisztérium 2025 szeptemberében közölte, hogy az ellopott négy műkincsért 5,7 millió eurós biztosítási kártérítés jár.

Visszaszolgáltatták Romániának a coțofenești-i aranysisakot és a hollandiai Drents Múzeumból tavaly ellopott három dák aranykarperec közül kettőt – tájékoztatott csütörtökön a honlapján a holland ügyészség.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyó vízgyűjtő területére, köztük a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára is.
Több mint ötezer, az 1989 utáni átmeneti időszakhoz kapcsolódó diplomáciai dosszié titkosításának feloldását hagyta jóvá a román kormány.
A bukaresti ítélőtábla csütörtökön másodszorra is nyolc év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Mario Iorgulescut.
Új reformcsomagot jelentett be Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter csütörtökön, amely megváltoztatja a kórházak finanszírozásának és szervezésének módját.
A Helyi Rendőrség Napját ünnepelték csütörtökön Székelyudvarhelyen, ahol járműfelvonulást is tartottak. Mindeközben Civium Protect-díjjal ismerték el Balázsi Hajnalka helyi rendőr munkáját, segítőkészségét.
Az Európai Bizottság (EB) az ősszel becsült 1,1 százalékról 0,1 százalékra módosította csütörtökön közzétett tavaszi prognózisában a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését.
Megközelítőleg negyven lovas kelt útra csütörtökön a Perkőről, hogy magával vigye a háromszéki közösségek imaszalagjait Csíksomlyóra. A zarándokok előtt álló, eső áztatta úton minden kilométer a hit, a közösség és az összetartozás erejét hordozza.
A mélybe zuhant egy lift csütörtök reggel a bukaresti CFR-palotában. A liftben heten tartózkodtak, öt embert pedig kórházba szállítottak a baleset következtében.
Elindult a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói pünkösdi búcsúra csütörtök reggel a budapesti Keleti pályaudvarról.
Miután az elmúlt időszakhoz képest viszonylag hosszú napokig változatlan maradt a benzin ára a román piacvezető Petromnál, a hosszú hétvége előtt ez most változik.
szóljon hozzá!