Fotó: Boda L. Gergely
Számos politikusnak, közszereplőnek, képzőművésznek emeltek szobrot Romániában, színésznek azonban még emlékplakett is alig jut. Többek közt ez és Kovács György születésének 100. évfordulója adott okot arra, hogy a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen emlékplakettet avassanak az egykori színészpedagógus tiszteletére.
2010. április 12., 11:212010. április 12., 11:21
Fotó: Boda L. Gergely
„Az egyetem helyzete stabilizálódott, így itt az ideje, hogy azokra emlékezzünk, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez az intézmény. Mostohán bántunk azokkal, akik a színházat átörökítették. Ezzel az emlékplakettel is mulasztást pótolunk” – hangoztatta a pénteki Egyetem Napján a rektor, Gáspárik Attila, aki szerint bár sokszor hangoztatták az intézmény falai közt, hogy Kovács György emlékét megőrzik, mégis megfeledkeztek róla.
Szerette a tapsot, megkapta most is
Kovács György színészpedagógus a marosvásárhelyi színitanoda egyik legfontosabb tanára volt, aki pedagógusként, majd az intézmény tanulmányi igazgatójaként jelentős szerepet játszott a színészképzésben is, a romániai magyar színjátszás több nemzedékét nevelte fel. Nem mellékfoglalkozásként, hanem hivatásból gyakorolta a színésztanári mesterséget, személyes példamutatásával igényeket támasztott. „Mi csak úgy hívtuk, hogy mester...” – hangzott a közönség soraiban, a mostani színészek, pedagógusok, ugyanis egykor tőle tanultak. „Szerette a tapsot”– mondta az emlékplakett avatásán a rektor, Kovács Györgynek pedig most is kijutott ebből.
Holtan talált rá a rendőrség arra az idős ludasi nőre, akinek eltűntét hozzátartozói csütörtökön jelezték a rendőrségnek. A nőt azelőtt három nappal látták utoljára.
Dicsőszentmártonban újabb megoldásokat kell találni a lakosság vízszükségletének biztosítására. A városi víztartályok üresek, már nem elégséges a Maroscsapóról a helységbe szállított víz, Ludasról próbálják pótolni a készleteket.
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – mondta el az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
A parajdi sóhullám nyomán gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett Kis-Küküllőben – áll a szakemberek által küldött beszámolóban.
Napokig lépcsők nélkül hagyott tömbházlakók, hetekig elhúzódó munkálatok, zöldövezetekben hagyott építkezési hulladékok és törmelékek – mindez pár száz méteren a marosvásárhelyi Tudor-lakótelepen, ahová egy panasz nyomán mentünk el.
Újraindult a háztartási víz szolgáltatása Dicsőszentmártonban, Ádámoson, Szászbogácson és Vámosgálfalván, ugyanis a Kis-Küküllő vizének sótartalma csökkent – tájékoztatott közleményében a Maros Megyei Prefektusi Hivatal.
Kissé megkésve, de a kánikulára megnyitott Marosvásárhelyen a Víkendtelep. A sport- és szabadidőközpontban működnek a csúszdák, tiszta vízzel vannak teli a medencék, és egy rendezvényteret is kialakítottak. Nagylélegzetű bővítést is terveznek.
Helyesbítésre szólította fel a Székelyhont Portik Vilmos, a Marosvásárhelyi Közszállítási Vállalat kommunikációs igazgatója, miután azt írtuk, hogy „a városi busszal utazóknak fele sem elégedett a szolgáltatással”. Közöljük az ő és a mi álláspontunkat.
Továbbra sincs ivóvíz több Maros megyei településen a sóval szennyezett víz miatt, és élő halakat sem találnak a szakemberek, sőt elhullott hódokat is láttak már a vízben.
Folyamatosan figyelik a Kis-Küküllőt a sós vízzel szennyezett szakaszon, de egyelőre sehol sem találtak elpusztult halakat a hatóságok szakemberei.