Mozis szempontból is emlékezetes marad a 2024-es év

A képregényfilmek készítői idén visszavettek a tempóból, ami nem is baj, de ha már lúd legyen kövér alapon a Marvel a hozzá visszakerült szabadszájú és R-korhatárbesorolású Deadpoolt és a a Hugh Jackman által sokadikszor eljátszott Farkast, vagyis Rozsomákot küldte a vásznakra, ami annyira önreflexív és szórakoztató volt, hogy a moziba járók rengeteg megvásárolt jeggyel honorálták. A Deadpool & Rozsomák egyértelműen a jobb Marvel-filmek között van, már csak az a kérdés, hogy ez a vérfrissítés jót tesz-e az éppen vergődő szuperhős-univerzumnak, vagy a jövőben érkező filmek továbbra is a középszert fogják erősíteni. Az idén érkező Captain America: Brave New World és Thunderbolts-mozi fel kell kössék a gatyájukat, hogy legalább feleannyira szórakoztatóak legyenek, mint amilyen Deadpoolék legutóbbi kalandja volt.

korábban írtuk

Deadpool és Rozsomák húzzák ki saját mocsarából a Marvel Filmes Univerzumot

Deadpool, pontosabban Ryan Reynolds kezei közé helyezte a magát a Marvel, hogy a Bosszúállók: Végjáték utáni lejtmenetből kihúzza idén a szuperhősös filmes franchise-t amíg össze nem kapják magukat az elhasalt multiverzum-éra után. Elemzés.

Traumatikus iskolai élményeket hozott elő belőlünk Szimler Bálint: Fekete pont című filmje, ami a közoktatás jelenlegi, kilátástalan és egyéniségeltipró állapotát próbálta bemutatni rendkívül banális példákon keresztül. Palkó kálváriájában nincs feldolgozás, mi pedig csak remélhetjük, hogy a mostani iskolások lelkét nem teszik ennyire tönkre, mint ahogy a filmben történt a főszereplő kisfiúval.

korábban írtuk

Fekete pont: nem csoda, hogy „megkukul” a gyermek ebben az oktatási rendszerben

Iskolai traumákat hoz a felszínre Szimler Bálint Fekete pont című filmje. Az alkotás tűpontos és kiábrándító képet ad a magyar oktatási helyzet jelenéről, de ez a történet ugyanúgy játszódhatna bármelyik kelet-európai országban. Kritika.

Nyár végén érkezett a franchise életébe új életet vivő, meglehetősen jól sikerült Alien: Romulus, amit Fede Alvarez rendezett, és Magyarországon, sok magyar szakemberrel forgott. A főszereplőt alakító Cailee Spaeny egész jó Ripley-utánérzés lett, a film is megidézi a klasszikus Alien hangulatát, ennek ellenére ennél 2024-esebb nem is lehetne a szereplőgárda. A lényeg, hogy ez a film nem lett egy újabb elszalasztott lehetőség és csalódás.

Tim Burtonre két Wednesday-évad között is lehet számítani, laza ujjgyakorlatként pedig elkészítette az egyik klasszikusa, az 1988-ban megjelent Beetlejuice folytatását. Minden megvan ebben a filmben, amit egy Tim Burton alkotástól elvárni lehet, Michael Keaton, Jenna Ortega, Winona Ryder, Catherine O'Hara és Willem Dafoe pedig hozzák a kötelezőt és jól elszórakoztatnak, miközben Burton barátnőjének, a legendás Monica Beluccinak is jutott egy jó kis szegmens: saját magát rakhatta össze egy ütős kis szegmensben abban a folytatásban, amire nem mondhatjuk azt, hogy fölösleges volt elkészülnie.

A 2022-es, A látogatás című dán film amerikai remake-je, a Speak No Evil (Szádra ne vedd!) az év egyik legnyomasztóbb, legelborultabb filmélménye, ami nagyban köszönhető a rendkívül sokoldalú skót James James McAvoy ördögi és skizofrén alakításának. A közös nyaralást követően egy angliai faluban élő fura családot felkereső gyerekes házaspár története egy váratlan fordulatokkal telített thriller, amit tényleg érdemes megnézni. Még az is lehet, hogy utána a dán eredetihez is kedvet kapunk.

Az év legnagyobb csalódása egyértelműen a 2018-as, elemi erővel bíró Joker folytatása, amiről mi is úgy gondoljuk, hogy jobb lett volna, ha nem készül el. A Joaquin Phoenix által alakított, megtébolyodott Arthur Fleck és a Lady Gaga által megformált Lee Quinzel (Harley Quinn) a Joker: Kétszemélyes tébolyban (Joker: Folie à Deux) az elpuskázott lehetőségek iskolapéldái, a film pedig összeroskad az eléje támasztott elvárások és a saját súlya alatt. Joker lélektani drámája egyszer működött a vásznon, ezt pedig nem lehetett jól megismételni.

Az év talán legfontosabb filmje a nemzetközileg többszörösen is díjazott (többek között az operatőri munkáért a a Velencei Filmfesztiválon Valentina Pedicini-különdíjjal elismert csíkszeredai Bíró Boróka – akivel a Nőileg interjút készített) Anul Nou care n-a fost, amely az 1989-es rendszerváltás előtti napokat mutatja be az akkori társadalom különböző rétegeinek szemszögén keresztül. Bogdan Mureșanu rendkívül hatásosan és autentikusan idézi meg a kommunizmus végnapjait, a katarzisos végkifejlet pedig sokak szemébe könnyeket csalhat, még akkor is, ha csak a szülők és nagyszülők történetein keresztül vannak ismereteik a kommunizmusról, hozzám hasonlóan. Ravel Bolero-ja pedig már sosem lesz ugyanaz ez a film megnézése után, amit már Netflixen is lehet pótolni.

Szívszorító családi drámának tűnt, azonban a várakozásaink ellenére nem tört túlságosan össze a Florence Pugh és Andrew Garfield főszereplésével moziba került We Live in Time, aminek a kedvéért Pugh kopaszra borotválta a fejét. A rákkal diagnosztizált sztárséf és az érzelmes, traumákkal terhelt férje története szívszorító, de nem üt akkorát, hogy a megnézést követően sokáig velünk maradjon. Ennek ellenére érdemes tenni egy próbát vele, ha egy érzelmesebb filmre vágynánk.

Kihozta belőlünk az animációszerető gyereket az ősz végén érkezett The Wild Robot-animáció, ami nem találta fel a spanyolviaszt, de szerethető karaktereivel, érzelmes történetével és a nagyon jól eltalált zenéjével több mint másfél órára elfeledtette a valóságot. Roz, Derűcsőr és Fink története az állatok által benépesített szigeten, az emberiség robotok által szolgált fiktív jövőjében az a néznivaló, amit érdemes a gyerekekkel együtt nézni. Garantáltan leköti úgy a legkisebbek, mint a legnagyobbak figyelmét.

korábban írtuk

A vad robot – garantáltan újból gyerek leszel az év egyik legjobb animációs filmjétől

Az 1999-es Szuper havert is megidézi, de a 2009-ben a legjobb animációs filmnek járó Oscart megnyerő Wall-E-re is hajaz Chris Sanders legújabb lélekmelengető alkotása, a nemrég mozikba került A vad robot. Kritika.

Az év legjobb, ha nem a legjobb filmje, a Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálma-díjjal elismert Anora, ami egy fiatal brooklyni szexmunkás lány „kitörését” meséli el, aki összetalálkozik egy orosz oligharcha, a végtelenségig elkényeztetett fiával. A közel két és fél órás filmben ezt követően egymást érik a váratlan fordulatok, a komikus csetlés-botlások és a mély drámák, Sean Baker filmjét végignézve pedig maximálisan egyetérthetünk abban, hogy Cannes legjobbjává választották idén. Még az is lehet, hogy idén az Anora lesz az a film, amely megkapja a legjobb filmnek járó Oscar-díjat is.

Az év második felének talán legvártabb folytatása volt a közel kilencvenhez is rendkívül aktív Ridley Scott és válogatott stábja kezei közül kikerülő Gladiátor folytatása. A piszkosul látványos és rendkívül akciódús, Paul Mescal és Denzel Washington főszereplésével készült Gladiátor II nem ér fel a 24 évvel ezelőtt megjelent, több Oscart nyert eredetihez, de azért el kell ismerni az érdemét, hogy Lucius kalandja is kellőképp elszórakoztat, még ha hiányérzettel is állunk fel a megnézése után. Ha összegeznünk kellene az alkotók érdemeit, akkor azt mondanánk, hogy mindenki, aki ezen a filmen dolgozott, korrekt iparosmunkát végzett.

korábban írtuk

Nem ér fel az előzményhez, de rendkívül látványos lett a Gladiátor folytatása

Az már biztos, hogy nem lesz az első részhez hasonlóan hivatkozott klasszikus a Gladiátor II., hiszen az első filmben látott sémákra építkezik, ám látvány terén egy korrekt iparosmunka Ridley Scott filmrendező „műhelyéből”. Kritika.

Edward Berger a Nyugaton a helyzet változatlan című klasszikus filmfeldolgozása után ismét egy regényt választott új mozija alapanyagjául. Robert Harris: Konklávé című regénye egy pápaválasztás kulisszái mögé viszi el az olvasót egy nem várt és sokak számára megbotránkoztató befejezéssel, a film pedig ettől nem tér el, viszont amíg a megosztó végkifejletig érünk egy nagyon jó atmoszférájú, kitűnő alakításokkal megvalósított alkotást nézhetünk. Ralph Fiennesről az első perctől elhisszük, hogy egy vérprofi bíboros, de a mellékszereplők castingja is rendkívül jól sikerült. Bár a vitatott befejezés miatt egy kicsit keserű szájízzel maradtunk, ez mégsem vesz el az alkotás erényeiből, amiről még biztos fogunk hallani az előttünk álló filmes díjszezonban.