
Fotó: Pinti Attila
Két és fél évtizedig állt üresen, illetve szolgált raktárépületként a szépvízi Kaszinókert egykori kuglipályájának otthont adó épület. Az ingatlan helyreállítása több évig tartott, vasárnap pedig felavatták a modern berendezésekkel ellátott, alapjaitól felújított tekepályát. Az avatón a helyi önkormányzati képviselők az öregfiúkkal mérték össze elsőként tudásukat.
Az épület bejáratánál szalagvágás előzte meg a községi falunapokra időzített pályaavatót, amelyen Ferencz Tibor polgármester elmondta, több oka is volt annak, hogy ilyen sok ideig szünetelt a nagy múltra visszatekintő, örmények által meghonosított tekézés.
Fotó: Pinti Attila
„Úgy éreztem, hogy vannak ennél fontosabb dolgok. Mára azonban elérkeztünk abba az időszakba, amikor ilyen dolgokra is tudunk áldozni a község költségvetéséből. Szépvízen az örmények jóvoltából már a századelőn öt tekepálya volt. Remélem, hogy a fiataljaink megtanulják és megkedvelik ezt a sportágat, ismét hagyománya lesz” – mondta el a településvezető.
Fotó: Pinti Attila
Érdeklődésünkre hozzátette, két és fél éve láttak hozzá a Kaszinókertben lévő ingatlan felújításához, eredeti rendeltetése visszaállításához,
Fotó: Pinti Attila
A megyei önkormányzat 99 ezer lejjel támogatta a projektet. A munka ezzel nem ér véget – tudtuk meg a polgármestertől –, hiszen bővítést terveznek: több cipőtartót, fogast és asztalokat terveznek kihelyezni. Az elképzelések szerint a kuglipálya július elején nyílik meg a nagyközönség előtt, a pályahasználat díja várhatóan 25 lej lesz csapatonként.
Az avatón Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke Szépvíz példaértékű tevékenységét méltatta.
Fotó: Pinti Attila
– hangsúlyozta Borboly.
A beszédeket követően egy rövid bemutatófilmet vetítettek a helyi kuglizás múltjáról, valamint az épület és a játékfelület felújításáról, majd az öregfiúk „összecsaptak” a tanácsosokkal.
Fotó: Pinti Attila
A játék közben Gál Árpáddal beszélgettünk, aki 20 évig adminisztrálta a régi tekepályát, és profi játékos volt egy csíkszeredai csapatnál.
„Többször felújítottuk, kifestettük a régi pályát. Annak 14 ablaka volt, és egyfolytában betörtek: minden héten legalább tíz ablakot cseréltünk ki. A szépvíziek nagyon szerették a tekét, a fiatalok és az idősek is játszottak. Vasárnaponként összegyűltünk, estig játszottunk, kétszázat ledobtunk, és kétszázat állítottunk. Egy személy ugyanis kétszázszor dob egy meccs alatt, százat az egyik pályán, százat a csere után a másikon. Hat fős csapatokkal játszottunk, úgy járt a kezünk, mint a gép” – emlékezett Gál Árpád.
Tőle tudjuk, hogy a pálya 18 méter, és jelentősen különbözik a bowlingtól: ott három újjal irányítanak egy nagyobb golyót, míg a tekét kisebbel játsszák, és a golyót bele kell szorítani a tenyérbe, rögzíteni kell, majd úgy gurítani.
Fotó: Pinti Attila
A megnyitóünnepségen szintén jelen lévő Sántus Tibor nyolc évig játszott a csíkszeredai Akaratnál leigazolt játékosként, de Szépvízen is sokat tekézett.
– mondta mosolyogva.
Fotó: Pinti Attila
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök Siegfried Mureșan kormányalakítási megbízásának visszaadását sürgeti, hogy ezt követően vagy írjanak ki előrehozott választásokat, vagy Nicușor Dan államfő nevezzen meg egy másik miniszterelnök-jelöltet.
Ügyészségi források szerint zavaróberendezést találtak a nyomozók hétfőn Călin Georgescu autójában. Az eszközzel meg lehet akadályozni a beszélgetések lehallgatását és rögzítését.
Országszerte, így Erdélyben is jelentős lehűlés lesz az elkövetkező kéthetes időszak első felében – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat kéthetes, szeptember 21. és október 4. közötti időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzésében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát.
Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
szóljon hozzá!