
A szentkirályi szennyvíztisztítótól legalább egy kilométeren át követtük a gazdával együtt az említett csatornát
Fotó: Gecse Noémi
Jelentős területeket mocsarasít el, ellehetetlenítve ott a mezőgazdálkodást a csíkszentkirályi szennyvíztisztító által kiengedett víz – jelezte egyik olvasónk. Régebbi problémáról van szó, amelyet meg fognak oldani – ígérte a helyi víz- és szennyvízhálózatot üzemeltető cég illetékese.
2018. július 09., 11:132018. július 09., 11:13
2018. július 09., 12:492018. július 09., 12:49
A csíkszentkirályi szennyvíztisztító által kibocsátott, megfogalmazása szerint „úgynevezett tisztított víz, ami iszonyatosan bűzlik” mezőgazdasági területeket áztat, lehetetlenné téve ezek megművelését – ismertette egyik csíkszentimrei olvasónk, aki maga is gazdálkodó, és termőterülettel rendelkezik az érintett övezetben.
– részletezte a helyzetet a panaszos. Azt is elmondta, hogy az említett víz nemrég az árvízzel együtt hömpölygött a környező termőföldeken és terjed Csíkszentimre irányába.
A kaszáló helyén nádas nőtt, mocsarasodik a mezőgazdasági terület
Fotó: Gecse Noémi
A szentkirályi szennyvíztisztítótól legalább egy kilométeren át követtük a gazdával együtt az említett csatornát, amelyben zavaros, kékesszürke színű, kellemetlen szagú víz gyűl fel, és mint láttuk, kétoldalt a kaszálókat is kezdte birtokba venni.
A jelenség hasonló ahhoz, amit néhány éve Csíkszereda mellett is észleltünk, a zsögödiek által kicsi Oltként ismert vízelvezető csatorna eliszaposodása nyomán, a mederkotrást megelőzően – a különbség, hogy a Szentkirály közelébe kivezetett víz közel sem bűzlik annyira, mint akkor a kicsi Olt, amelybe jelentős mennyiségű tisztítatlan szennyvíz is került. A panaszos elmondta,
Többször tett panaszt a csíkszentkirályi polgármesteri hivatalban már, de a helyzet nem változott – említette. Nemcsak ő, hanem a többi területtulajdonos is megoldásra vár, mert kaszálóik mocsárrá alakulnak.
Fotó: Gecse Noémi
Miután a csíkszentkirályi önkormányzati képviselő-testület nemrég arról határozott, hogy a községi víz- és szennyvízhálózat üzemeltetését nem adják át a Harvíz Rt-nek, hanem továbbra is a helyi szolgáltatóra bízzák, az is körvonalazódott, hogy három tagú vezetőtanács fogja majd irányítani a cég működését – tudtuk meg Székely Ernő polgármestertől. Bíró Attila önkormányzati képviselő, a javasolt három személy egyike elmondta, a szennyvíztisztítóból kiengedett víz okozta gondokról tudnak, már korábban is érkezett bejelentés Csíkszentimréről is azzal kapcsolatban, hogy a környező mezőgazdasági területeket áztatja. „Ez az egyik olyan probléma, amelyet meg kell oldani, a prioritási listán az elsők között szerepel.
– fejtette ki. Bíró szerint a szennyvíztisztító által megtisztított, majd kiengedett víz nem szennyezi a területet, elsősorban a szomszédos földek elázása miatt merültek fel jogos kifogások, mivel ezeket nem lehet megművelni, mezőgazdasági gépekkel nem járhatók. Hozzátette, meg kellett hozni a döntést, hogy átadják a község víz- és szennyvízszolgáltatását a Harvíz Rt-nek, és másra bízzák a megoldást, vagy megtartsák a szolgáltatást, és lépéseket tegyenek a helyzet rendezése érdekében.
Fotó: Gecse Noémi
Tavaly országos szinten 40 ezer hektárral nőtt a mezőgazdasági vetésterület Romániában az előző évhez képest, és elérte a 8,214 millió hektárt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adataiból.
Észak-Amerika legmagasabb csúcsát, a Denalit mászta meg idén nyáron Toásó István és Pakot Ferenc. A két székely hegymászó szerint azonban a siker nem a csúcson rejlik, hanem felkészülésben, a jó döntésekben és az egymásba vetett bizalomban.
A közlekedésbiztonság növelése érdekében a mai napon összehangolt közúti ellenőrzést tartanak a 15-ös országúton. A Kolozs, Maros, Hargita, Neamț és Bákó megyei rendőrök közösen ellenőrzik a teljes útszakaszt.
Az elmúlt 24 órában 15 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 17 személynek nyújtottak segítséget; két személy életét már nem tudták megmenteni – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.
Nicușor Dan államfő július 7-én és 8-án részt vesz az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) állam- és kormányfőinek ankarai csúcstalálkozóján – közölte szombaton az elnöki hivatal.
Büntetőeljárás indult egy 18 éves gyergyószárhegyi fiatal ellen, akit ittas vezetésen értek tetten, ráadásul jogosítvánnyal sem rendelkezett.
Büntetőeljárás indult egy 21 éves csíkmadarasi nő ellen, akit ittas vezetésen értek tetten a Hargita megyei rendőrök.
Egy 56 éves Neamț megyei férfi vezette azt az autót, amely szombaton hajnalban borult fel a 13B jelzésű országúton, Gyergyóalfalu közelében. Mint kiderült, alkoholt fogyasztott mielőtt a kormány mögé ült.
Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.
Kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatban végeztek házkutatást Brassóban a rendőrök, amikor a gyanúsítottak az ablakon kidobálva próbáltak megszabadulni a terhelő bizonyítékoktól.
szóljon hozzá!