
Nem utaznak már annyian, mint a járvány előtt, legalábbis repülővel. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Nem váltak be az Olaszországhoz fűzött remények, a vártnál jóval kevesebben utaznak Marosvásárhelyről a mediterrán országba – mondta el Peti András, a marosvásárhelyi repülőtér igazgatója a Székelyhonnak. Viszont heti kettőről háromra növelik a Budapestre és Memmingenbe tartó járatok számát.
2021. december 23., 22:072021. december 23., 22:07
A marosvásárhelyi Transilvania Repülőtérről Rómába tartó heti két járatot január 9-től szeptemberig felfüggesztik. Hasonlóképpen nem fog közlekedni a londoni sem márciusig.
Peti András érdeklődésünkre elmondta, Olaszország nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, jóval kevesebben utaznak a járatain, mint amire számított a légitársaság. Ennek összetett az oka – magyarázta az igazgató, aki elmondta, részben az, hogy az ott dolgozó vendégmunkások nem járnak olyan gyakran haza, ahogy azt korábban tették, illetve
Jó hír viszont az, hogy tavasztól újból növelik a Budapestre és Memmingenbe tartó járatok számát. A másik légitársaság, amely Marosvásárhelyt választotta egyik bázisának, és itt állomásoztatja az egyik repülőgépét, jelenleg Milánóba és Párizsba működtet rendszeres járatokat,
A milánói járat iránt viszont ennél a társaságnál is gyenge az érdeklődés.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu.
Riasztást rendeltek el csütörtökön reggel az egyik costinești-i strandon, miután a turisták egy drón maradványait fedezték fel a tenger vizében, nagyon közel a parthoz. A hatóságok most intézkednek.
szóljon hozzá!