
A legnagyobb értékű beruházásokra félmillió lejt meghaladó összegeket szánt a keresztúri önkormányzat tavaly
Fotó: Pál Árpád
Közel húszmillió lejes bevételből gazdálkodott múlt évben a székelykeresztúri önkormányzat. Megvizsgáltuk a város 2016-os költségvetését, több mint kétezer közvetlen vásárlást, azaz közbeszerzési eljárás kiírása nélkül elvégzett megbízást néztünk át, valamint az önkormányzat által 2016-ban kiírt közbeszerzési liciteket is, hogy áttekintsük, mire költötte a közpénzeket a településvezetés.
2017. október 31., 15:062017. október 31., 15:06
Székelykeresztúr önkormányzatának 2016/24-es határozata szerint a költségvetés 19 272 020 lej bevételt írt elő. A büdzsét a 2016/45-ös határozattal igazították ki, ugyanis az összeg 22 000 lejjel nőtt az áfavisszaosztásból származó pénzek miatt.
Székelykeresztúron 2016-ban két egyszerűsített közbeszerzési eljárással valósítottak meg beruházásokat. 636 114 lejre becsülték a Küküllő utca feljavításának költségét, a megbízást a Viaduct Kft. 399 827 lejes árajánlattal nyerte el. A terv szerint 470 méter hosszan végeztek útjavítást, 3,5–6 méter szélességben. A projektben a járdák javítását is előírták 1010 négyzetméteren, valamint az esővíz-elvezető árkok kialakítását.
A település önkormányzata a helyi egészségügyi központ tatarozására 776 387 lej értékben írt ki közbeszerzési eljárást. A licitet a Triga Kft. nyerte meg, 346 065 lejes árajánlattal. A munkálatok az épület homlokzatának, alagsorának felújítását, az asztalosmunkák elvégzését, valamint a belső elektromos hálózat felújítását tartalmazták.
A közbeszerzés nélküli megbízások, vásárlások listáját fürkészve szembeötlik, hogy a Perfekt Kft.-től folyamatosan nagy mennyiségű élelmiszert vásároltak. Ennek magyarázata az, hogy az önkormányzat működteti a bölcsődét, illetve több hasonló intézményt is. A Kubi Kft.-től Székelykeresztúr városa irodakellékeket, tisztítószereket és könyveket vett. A Netter System Kft.-től vásárolták a nyomtatókat, számítógépes kellékeket, irodaszereket, számítógép-alkatrészeket, de a számítógép-karbantartási munkálatokra is nekik adtak megbízást.
A különböző infrastrukturális javítási munkálatok elvégzésével is több céget bízott meg a székelykeresztúri városvezetés. Az Unicons Kft.-t járdajavítással, az Ing Service Kft.-t az esővíz-elvezető árkok elkészítésével, 22 524 lej értékben. Fazakas D-A Alexandru egyéni vállalkozót szintén járdajavítási munkálatok elvégzésével bízták meg, 51 327 lej értékben. Az Optal Center Kft.-t azzal keresték meg, hogy végezze el az asztalosmunkákat a keresztúri bölcsődében, az egyezség szerint ezért 22 755 lejt fizettek. A Stravia Group Kft. útaszfaltozást végzett 55 469 lej értékben, a Berdia Kft. pedig járdajavítási munkálatokat 36 126 lej értékben.
Az önkormányzat szerződést kötött az aszfaltozási munkálatok elvégzésének felügyeletére is, a cég, amely ezzel foglalkozott, a Cursor-Hafe Kft. 3998 lejt kapott a szolgáltatásért. A Tigra-Will Kft.-re is hasonló feladatot bíztak, az építőtelepi igazgatásért 4000 lejt kaptak.
Vásároltak továbbá 38 széket a Xilomob Kft.-től, darabját 275 lejért, az Aramis-Ro Kft.-től pedig biztonságtechnikai felszereléseket.
Sok kisebb szolgáltatási, tervezési munkára is megbízást adtak közvetlen vásárlás útján. A BB Roads Proiect Kft. útjavítási munkálatokat tervezett 18 000 lej értékben. A Develo Group Consulting Kft. közlekedési terv elkészítését kapta feladatul, ezért 22 500 lejt fizetett a településvezetés. A Dpd Architecture Studio műépítészeti szolgáltatásokat végzett 19 197 lej értékben.
A 4zet Architects Kft. 129 335 lej értékben végzett felújítási munkálatokat a Zeyk Domokos Iskolaközpontban.
A kisebb értékű megrendelések közt szerepel a székelykeresztúri önkormányzat újságjának nyomtatása is. Ezt a Pantex Impex Kft. végezte, a nyomtatás előkészítését, valamint a szerkesztést Sándor-Zsigmond Dénes egyéni vállalkozóra bízták, minden lapszámért 1500 lejt fizettek.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!