A Szülőföldön magyarul pályázatok keretében hétfőig több mint 102 ezer pályázati csomag érkezett be a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez, ami mintegy 150 ezer pályázót jelent. A pedagógusszövetségnél most az adatfeldolgozás zajlik, augusztus végére zárják le ezt a folyamatot.
2011. július 04., 13:232011. július 04., 13:23
2011. július 04., 13:252011. július 04., 13:25
Június 30-án ért véget a pályázati időszak a Szülőföldön magyarul pályázatai keretében, a nevelési, oktatási, a tankönyv és taneszköz illetve a hallgatói támogatások igénylésére az óvodás, iskolás gyerekek szülei valamint az egyetemi hallgatók számára.
A pályáztatást Romániában lebonyolító Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke, Burus Siklódi Botond közölte, hétfőig 102 517 pályázati csomagot kaptak és valószínűleg van még néhány, június 30-án postázott pályázati csomag a postán, így a napokban számítanak még néhány küldeményre. Az eddig feldolgozott adatok szerint egy pályázati csomag átlagosan 1,4 pályázót jelent, így az RMPSZ elnökének becslése szerint az országból mintegy 150 000 pályázó támogatási igénylését kapták meg eddig. Azt, hogy honnan érkezett be a legtöbb pályázat, még nem tudni. Burus Siklódi Botond azt mondta, hogy a pályázat meghirdetése után Kovászna és Hargita megyékből kaptak sok pályázatot, aztán fokozatosan érkeztek az igénylések a többi megyékből is.
Az RMPSZ-nél most az adatfeldolgozás zajlik, hétfőtől bővített személyzettel: négy hónapra tíz személyt vettek fel, hogy segítsék a pályázatok feldolgozását. Ennek a folyamatnak része az esetleg hiányzó vagy hibás adatok pótlása is, ha ilyet találnak, akkor értesítik a pályázókat a hiányról, tévedésről. A pályázók névjegyzékének összesítése és előterjesztése a pályázatot kiíró Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez folyamatosan történik, minden hónapban – közölte az RMPSZ elnöke.
Tájékoztatása szerint augusztus végén ér véget az adatfeldolgozás és szeptember első felében terjesztik elő a teljes pályázói jegyzéket. Várhatóan szeptember első felében a döntések is megszületnek és elkezdődhet a támogatások kifizetése is, ezt a tevékenységet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. végzi. Kérdésünkre válaszolva Burus Siklódi Botond elmondta, nem adódott különösebb gond a pályáztatás során, a támogatásokat igénylők már ismerték az eljárást és eléggé pontosan küldték be a pályázatokat.
Az RMPSZ elnöke közölte, megkapták a pályáztatás lebonyolításáért az első részlet finanszírozást, az 55 millió forint elegendő lesz arra, hogy az eddig felgyűlt adósságaikat, így például a nyomdaköltségeket megtérítsék, bővítsék az infrastruktúrát, így számítógépeket, nyomtatókat vásároljanak a kibővült személyzet munkájához és fedezzék a felvett adatfeldolgozók bérét szeptemberig.
Az óvodások és tanulók 20 000 forintnak megfelelő értékű nevelési, oktatási támogatásban, illetve 2400 forintnak megfelelő tankönyv- és taneszköz támogatásban részesülhetnek. Az egyetemi hallgatók idén 2800 forintnak megfelelő összegű támogatásban részesülhetnek, amennyiben pályázatukat pozitívan bírálják el. Az elnyert ösztöndíjakat kizárólagosan banki úton szeptembertől fogják folyósítani.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
szóljon hozzá!