
Fotó: Bíró Blanka
Eddig közel nyolcezren támogatták Háromszéken az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által jegyzett Minority SafePack kezdeményezést.
2017. szeptember 27., 20:132017. szeptember 27., 20:13
Kovászna megyében egy hét alatt – szerda reggelig – közel nyolcezer támogató írta alá a Minority SafePack polgári kezdeményezést, amelynek célja, hogy rákényszerítse az Európai Uniót, találjon megoldást az őshonos kisebbségekhez tartozó mintegy 60 millió polgár védelmére.
Háromszéken egyébként szerdán indították el hivatalosan az aláírásgyűjtő akciót Sepsiszentgyörgy főterén, ahol több közéleti személyiség – művész, sportoló, lelkész, politikus – aláírt szimbolikusan egy nagy Európa-térképet.
Kovászna megye az Erdélyből szükséges 250 ezer aláíráshoz 30 ezerrel járul hozzá – mondta bevezetőjében Tamás Sándor az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke.
– mondta a megyei önkormányzat elnöke.
Emlékeztetett, a magyar közösség naponta kénytelen kettős mércével szembesülni az államigazgatásban, a bíróságon, az ellenőrző hatóságok részéről. Szerinte a kisebbségvédelmi törekvést három pillérre kell alapozni: „egyenesen el kell mondani, mit akarunk, mert az elmúlt 27 év bebizonyította, nem eredményes, ha attól tartunk, nehogy megsértsünk valaki, partnereket kell keresni Bukarestben, és nemzetközi támogatásra van szükség”.
Fotó: Bíró Blanka
Vincze Lóránt az európai polgári kezdeményezést elindító Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöke Sepsiszentgyörgyön hangsúlyozta,
az államnyelveknek nincs szükségük védelemre, viszont a kisebbségi nyelveknek kell lehetőséget biztosítani, hogy tovább élhessenek.
„Európa átalakulóban van a menekültválság, a gazdasági és biztonsági kihívások miatt, az átalakulás része kell legyen az európai őshonos kultúra és nyelvek védelme” – mutatott rá a FUEN elnöke. Úgy fogalmazott, az akció „hosszú menetelés” lesz, áprilisig kell legalább hét EU-s tagállamból összegyűjteni egymillió aláírást, ehhez mellékelik a 11 pontos javaslatcsomagot.
A jogaink.eu oldalon eddig közel 13 ezer támogató írta alá a kezdeményezést, egy hónap múlva szeretnék első alkalommal összesíteni, hogy Európa-szerte mennyi támogató kézjegy gyűlt össze – mondta Vincze Lóránt.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.
A kormányprogramról és a kabinet beiktatáshoz szükséges parlamenti többség kialakításáról egyeztetett a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szerdán Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelölt.
Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből. Csíkszeredában ehhez képest megjelent a literenkénti tíz lejt meghaladó standard benzin.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, ujjlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
szóljon hozzá!