A jövő évi célkitűzéseket ismertette Emil Boc miniszterelnök a prefektusokkal, György Ervin Kovászna megyei kormánymegbízott pedig reményeit fűzte hozzá a tervekhez.
2010. december 21., 09:292010. december 21., 09:29
2010. december 21., 16:382010. december 21., 16:38
Emil Boc miniszterelnök pénteken közölte a kormánymegbízottakkal a kabinetnek a következő periódusra vonatkozó legfontosabb célkitűzéseit – mondta el sajtóértekezletén György Ervin. Ezek közé tartozik a 3.2.2-es és a 10 000 kilométer program befejezése 2015-ig (erre máris elkülönítettek négymilliárd eurót) továbbá megtartották a licitet 288 kilométer autópálya megépítésére. A tervek szerint az infláció 2011-ben 5,3% lesz (6,2%-ról), a munkanélküliség 6,9%-ra csökken (7,5%-ról), és jövőre az állami alkalmazottak fizetése 15%-kal nő.
A kormányfő szerint stabil marad a valutaárfolyam, a beruházások értéke 2011-ben 35 milliárd euróra nő (33 milliárdról), és 2015-ig egymilliárd eurót utalnak ki árvízvédelmi munkálatokra. Remélem, hogy ebből mi is újra tudjuk építeni a gelencei és a köpeci gátat – fejezte ki reményeit György Ervin.
Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.
Előbb eltanácsolták a sepsiszentgyörgyi gyereknapi műsorból a keményebb rockzenét játszó diákzenekarokat, majd egyeztetés után mégis úgy döntöttek, hogy június 1-jén a Tanulók Palotájának együttesei „rostálás” nélkül felléphetnek a főtéri színpadon.
Sok magánkút vize mikrobiológiailag fertőzött, a vezetékes ivóvíz minősége azonban jó – állítja a Hydrokov vízszolgáltató a közegészségügyi igazgatóság által elvégzett laborvizsgálatok alapján, amelyeket néhány helyi lakó megbetegedése indokolt.
Idén is elviszik a Maros megyei közösség imaszalagjait a csíksomlyói búcsúba. Az immár hagyománnyá vált kezdeményezés révén azok is lélekben jelen lehetnek a kegyhelyen, akik fizikailag nem tudnak elzarándokolni.
Sepsiszentgyörgyi középiskolásokat támogatnak a fejlődésben, kibontakozásban a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács és mentorai. Három hónap alatt látványos fejlődést értek el a diákok, ezért ősztől kibővített formában folytatják a mentorprogramot.
Ősszel megnyílik a sepsiszentgyörgyi kommunizmus múzeuma, ahol több ezer adományozott tárgy idézi fel a diktatúra hétköznapjait. A gyűjteményben lehallgatókészülék, cigarettásdoboznak álcázott fényképezőgép és egyenruhák is helyet kapnak.
Bemutatták a romániai magyar kisebbség 20. századi történelméhez kapcsolódó legfrissebb kutatási eredményeket a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, ahol május 15–16-án mintegy tíz intézmény kutatói gyűltek össze egy vándorkonferenciára.
A gyógykezelési jegyek késői kiosztása, a vakációs utalványok értékének csökkenése, valamint az üzemanyagok drágulása is szerepet játszik abban, hogy kevés a turista Kovásznán, ahol a hétvégén szezonnyitó rendezvénnyel várják a városba érkező vendégeket.
Egy személyautó és egy motorkerékpár ütközött szombat délben Réty közelében, emiatt mindkét sávon lezárták az utat a rendőrök. Egy sérültet mentőhelikopterrel szállítanak kórházba.
Változatos programokkal, vásárral és koncertekkel nyitják meg a turisztikai szezont május 16–17. között Kovásznán.
szóljon hozzá!