
A jelenlegi 403 helyett összesen 600 új ledes égőt szerelnek fel a községben. Így is spórolnak majd a villanyszámlán
Fotó: Veres Nándor
Több mint félmillió lejes támogatást kapott az Országos Vidékfejlesztési Programban (PNDL) pályázó oroszhegyi polgármesteri hivatal, amelyből a közvilágítást modernizálják. Ezáltal javul a szolgáltatás minősége, ugyanakkor az üzemeltetési költségek is lényegesen csökkenek, még úgy is, hogy az eddiginél jóval több lámpatest lesz kihelyezve a községhez tartozó településeken. Fontos ugyanakkor, hogy ezentúl minden utcában lesz közvilágítás.
2018. január 29., 09:142018. január 29., 09:14
Nagyjából 584 ezer lejbe kerül a községben üzemeltetett közvilágítás modernizálása, amelyből 543 ezer lejt a fejlesztési minisztérium finanszíroz egy sikeres pályázatnak köszönhetően – tudtuk meg Bálint Elemér Imre polgármestertől. Mint mondta, ebből a pénzből a jelenlegi 403 helyett összesen 600 új, ledes égővel rendelkező lámpatestet helyeznek ki, amellyel immár minden település minden utcáját kivilágíthatják.
Ez annak köszönhető, hogy bár az új égők ugyanakkora fényerőt bocsátanak ki, mint a jelenlegiek, fogyasztásuk jóval kevesebb, esetenként egyötöde a most használtakénak.
A tervek szerint a községhez tartozó települések főbb utcáin – ami nagyjából 5,6 kilométert jelent – valamivel jobb lesz a közvilágítás a mellékutcákhoz képest, hiszen ezek forgalmasabbak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden egyes oszlopon – ötven méterenként – lesz égő, annak ellenére, hogy most csak minden másodikon van.
Villanyoszlopokat egyébként csak egy székelyszenttamási utcában kell állítaniuk, hiszen máshol póznákon van elvezetve az elektromos áram, azok pedig használhatók tartóként.
Jelenleg csak minden második oszlopon van lámpatest. Ez ősz végére megváltozhat
Fotó: Veres Nándor
A polgármester úgy gondolja, hogy már idén ősszel az új rendszer üzemelhet a községben.
Bálint Elemér Imre rámutatott, közlekedésbiztonsági szempontól is fontos a korszerűsítés: elsősorban a gyalogosok, de ugyanúgy az autósok védelme érdekében is. Emellett tudni kell, hogy a felújítás részeként kicserélik a póznák között elvezetett régi kábeleket, amelyek a közvilágítás üzemeltetéséhez biztosítják az áramot, így
Szintén a rendszert kíméli, hogy a hasonló teljesítményű égőknek köszönhetően egyenletes lesz a terhelés.
Fotó: Veres Nándor
Az új lámpatestek törésálló üveggel vannak ellátva. A polgármester hangsúlyozta, náluk ugyan nem jellemző a vandalizmus, de ez sem egy elhanyagolható tulajdonság. Hozzátette, a község korábban belépett egy, a közvilágítás hatékony megszervezéséért alakult udvarhelyszéki közösségi fejlesztési társulásba, melynek tagjai azt szeretnék, hogy egy külsős cég biztosítsa a szolgáltatást. A szakcég alkalmazása nemcsak olcsóbb lenne az önkormányzatoknak, de a megfelelő eszközökkel felszerelt szakemberek hatékonyabban beavatkozhatnának egy-egy probléma esetén.
Elkerülni a medvét
„Ez mindenképp jó dolog, csak fontos, hogy rendesen világítsanak is azok az új égők, hogy lehessen látni az úton” – fogalmazott Dénes Béla helyi lakos, aki stábunktól értesült a projektről. Mint mondta, olykor medve is jár a faluban, ezért lényeges a jó közvilágítás, hogy lehessen elkerülni a nagyvadat. Sokan a késő esti busszal érkeznek haza munkából, így ők nagyobb veszélyben vannak. „A mostani közvilágítással sincsenek nagy gondok, ahol vannak égők, ott világítanak. Ettől függetlenül fontos lenne, hogy mindenhová szereljenek lámpatesteket” – jelentette ki Dénes, aki egy társával együtt nem győzte hangsúlyozni a minőségi égők fontosságát.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.
Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.
Mit nézzünk idén karácsonykor, ha nem a tévécsatornák műsorai közül válogatnánk? A rövid válasz: a Stranger Things ötödik évadának új epizódjait. A hosszú pedig az alábbi film- és sorozatajánlónk.
Súlyos baleset történt karácsony napján a predeali üdülőhely egyik szánkópályáján, ahol egy szánkózó nő orvosi ellátásra szorult, miután egy másik szánkózó hátulról elütötte. Az ütközés következtében a sérült elvesztette az eszméletét.
Naphosszat készülődünk, próbáljuk letudni a teendők hosszú listáját, miközben egy tökéletes ünnep képét hajszoljuk. Szakértővel kerestünk választ arra, mit tehetünk azért, hogy a karácsony ne a teljesítménykényszerről, hanem a jelenlétről szóljon.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Naponta mintegy 23 ezer rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó és rohammentős teljesít szolgálatot a karácsonyi hosszú hétvégén.
Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
szóljon hozzá!