
A Hivatalos Közlönyben megjelent az a kormányrendelet, mely szerint 57 államtitkári állásból 32-t tartanak meg. Az RMDSZ két államtitkárát érinti az intézkedés.
2010. július 15., 14:272010. július 15., 14:27
2010. július 15., 19:192010. július 15., 19:19
A kormányfő szerint 110 ezer eurót lehet évente államtitkáronként megtakarítani, hiszen a tisztséget betöltő személy bérére rátevődik az irodai alkalmazottak személyi költsége, valamint a kiszállási költségek. Összesen hét állás nem volt betöltve, így 17 államtitkárnak és két államtitkár-helyettesnek kell távoznia.
Haschi András mezőgazdasági államtitkár megbízatását visszavonták, továbbá Tánczos Barnának a fejlesztési tárcánál betöltött államtitkári állása szűnt meg. Gyakorlatilag az RMDSZ csak a fejlesztési államtitkári kinevezését veszítette el, mivel a mezőgazdasági államtitkári tisztség megmarad, ugyanis Haschi András helyére Tánczos Barna érkezik.
„Politikai döntés, amit nem kommentálnék. Először is kormánykoalíción belül eldöntötték, hogy melyik pártnak hány funkció marad, ezután párton belül döntötték el, hogy kiknek kell menniük” – emelte ki a szekelyhon.ro-nak Haschi András.
Eddig betöltött megbízatásával kapcsolatosan kijelentette: „Öt hónap alatt nem lehet csodákat tenni, nem is akartam. A vidékfejlesztés gyakorlatba ültetése terén értünk el eredményeket. A PNDR, vagyis a Nemzeti Vidékfejlesztési Program gyakorlatilag a mezőgazdasági támogatások bibliája, mivel pontosan le van írva, hogy milyen támogatásokat és milyen feltételek mellett nyújthat Románia a gazdáknak. Itt egy csomó pályázat el volt akadva. Például ilyen a 125-ös, ez az erdei és mezei utak és infrastruktúra fejlesztésére szánt támogatási rendszer, melyet elindítottunk. A 221-es intézkedésen, mely a mezőgazdasági területek újraerdősítését szorgalmazza, jelenleg dolgoztunk. Itt is hamarosan megtörtént volna a kiírás. Továbbá sikerült létrehoznunk és beindítanunk egy képzési rendszert is, mely során a gazdák megtanulnak pályázni, vagy szaktanácsadásban is részesülnek. Ezenkívül a LEADER pályázatok terén is fellendülés volt észlelhető.”
Haschi András egyelőre még nem döntött, hogy mit fog tenni a továbbiakban. Egyik lehetőség, hogy visszatér a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökséghez (APIA), ahol államtitkári kinevezése után állását felfüggesztették, de egyelőre még gondolkozik más lehetőségeken is.
Tánczos Barnát nem sikerült elérnünk, de Haschi meg van elégedve a követőjével. „Tánczos Barna egy nagyon tapasztalt szakember, aki a központi struktúrákban már évek óta tevékenykedik eredményesen. Remélem, hogy át tudom adni neki az elindított feladatköröket. Mindenképp ez a szerencsésebb variáns, vagyis hogy nem szüntették meg az államtitkári állást, hanem valaki átveheti tőlem az elindított tevékenységeket.”
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
szóljon hozzá!