
Aszfaltozás Pálfalvánál. Több megyei útszakas is hasonlóan újulhat meg
Fotó: Sándor Csilla
Elfogadta a Központi Fejlesztési Régió azt az európai uniós pályázatot, amely összesen 48 kilométer megyei besorolású út felújítására vonatkozik Hargita megyében. A pályázathoz még kérnek kiegészítéseket, ezek a módosítások indokolták Hargita Megye Tanácsa szerdai rendkívüli ülésének összehívását – jelezte közleményben a megyei önkormányzat sajtószolgálata.
2017. december 20., 17:042017. december 20., 17:04
2017. december 20., 17:042017. december 20., 17:04
A pályázat Hargita és Kovászna megyét is érinti, társulásukat Borboly Csaba és Tamás Sándor elnökök írják alá.
A projekthez az érintett helyi önkormányzatokkal – Kányád, Felsőboldogfalva, Homoródszentmárton, Oklánd – is társul a megyei tanács, az erre vonatkozó határozattervezetet elfogadta a tanács. Ezenkívül elfogadták a projekt építkezési engedélyeztetési dokumentációjának módosítását, illetve a költségvetésének módosítását, a kért kiegészítések függvényében.
A különfélékben Borboly Csaba megyetanács-elnök ismertette, eddig a megyei tanács vásárolt ajándéktárgyakat a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetétől, ezzel is segítve őket, de változott az erre vonatkozó törvénykezés, így az erre szánt összeget befizetik adóként a központi költségvetésbe.
– számolt be a tanácsülésen, Udvarhely térségében hat kistérségre ideiglenes szerződést kötöttek, mivel ezek esetében óvást nyújtottak be.
– hangsúlyozta Borboly Csaba, például a cégnek minden esetben kötelessége megelőző szórást végezni.
Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.
Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.
Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.
Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt.
szóljon hozzá!