
A levélben kiküldött szavazólap pecsét nélkül érvényes. Itt a pecsét helyénél a „levélben szavazás szavazólapja” felirat szerepel
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Jóváhagyta az országos pártlistás szavazólapok mintáit a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén. Az NVB kétfajta szavazólapot hagyott jóvá: az egyik a magyarországi szavazásra, a másik a levélben szavazásra készül. A szavazólapokon öt pártlista neve szerepel.
2026. március 14., 11:432026. március 14., 11:43
Az NVB feladata a szavazólapok adattartamának jóváhagyása, ez az úgynevezett imprimálás azt jelenti, hogy az NVB elfogadja a szavazólap „képét”, azt, hogy helyesen szerepelnek-e rajta a jelölőszervezetek, valamint a listákon lévő jelöltek neve – írja az MTI. A jogszabály szerint
Magyar Kétfarkú Kutya Párt, Tisztelet és Szabadság Párt, Mi Hazánk Mozgalom, Demokratikus Koalíció, Fidesz-Magyar Polgári Szövetség - Kereszténydemokrata Néppárt.
Az NVB által pénteken elfogadott országos pártlistás szavazólapon egymás mellett szerepelnek a listák. A szavazólap A4-es méretű.
Külön szavazólapot hagyott jóvá az NVB a magyarországi lakóhellyel rendelkezők szavazásához (ezen szerepel a bal felső sarokban egy karika a bélyegzőlenyomatnak is), és külön szavazólapot a levélben szavazóknak, ez pecsét nélkül érvényes. Ezen a pecsét helyénél a „levélben szavazás szavazólapja” felirat szerepel. A szavazólapon feltüntették azt is, hogy
Tartalmazza a szavazólap a lista sorszámát (egytől induló, folyamatos sorszámozással), alatta a jelölőszervezet logóját (a jelölőszervezetek logóját egy 20 milliméter magas, 40 milliméter széles területen kell feltüntetni), a szavazásra szolgáló kört – ez mindkét szavazólap esetében zöld színű –, alatta a pártlista rövid nevét, majd a jelölőszervezet, illetve közös lista esetén a jelölőszervezetek teljes nevét és a lista első öt jelöltjének a nevét.
A szavazólapon tájékoztatás is olvasható arról, hogy érvényesen szavazni csak egy listára, a lista neve feletti körbe tollal írt két, egymást metsző vonallal lehet.
Az NVB-nek a szavazólap adattartalmának jóváhagyásával kapcsolatos határozata ellen – egynapos jogorvoslati határidővel – felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani a Kúriához. A szavazólapok véglegesítését követően a Nemzeti Választási Iroda gondoskodik a szavazólapok előállításáról, valamint a választások lebonyolításához szükséges nyomtatványok és eszközök biztosításáról – írták.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
szóljon hozzá!