
Bokor Tibor (jobbról a második) negyedik mandátumára pályázik
Fotó: Kocsis Károly
Az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének választmánya csütörtök este ülésezett, hogy megszavazza a szervezet polgármesterjelöltjét és tanácsosjelölt-listáját a június 9-i helyhatósági választásokra. A huszonkét jelölt több mint fele újoncként méretkezik meg.
2024. április 11., 20:072024. április 11., 20:07
2024. április 11., 20:082024. április 11., 20:08
Dávid Sándor, a helyi szervezet elnöke felvezetőjében elmondta, polgármesterjelöltjüknek, Bokor Tibor jelenlegi városvezetőnek eddig 2260 aláírást sikerült összegyűjteniük, ami péntek délig még gyarapodhat. Megjegyezte azt is, hogy
Ezt követően Bokor Tibor tartott beszámolót, tételesen ismertetve, hogy a négy évvel ezelőtti programjából mit sikerült megvalósítani és mit nem, illetve mivel tudták még időközben kibővíteni.
Az egy híján negyventagú választmány ezen ismeretek birtokában bólintott rá egyöntetűen a polgármester negyedszeri indulására, és szavazta meg az előterjesztett tanácsosjelölti névsort. Ez a következőképpen néz ki:
1. Bokor Tibor
2. Dr. Szilveszter Szabolcs
3. Dávid Sándor
4. Domokos-Fejér Melinda
5. Vargyasi Hunor
6. Kiss Levente Csaba
7. Voloncs Mária
8. Dr. Szász Szabolcs
9. Szigethy Kálmán
10. Papp Gyöngyike
11. Kicsid Laura
12. Lőrincz József
13. Oláh István
14. Biszak László
15. Dr. Farkas Hunor Pál
16. Debreczi Loránd
17. Dr. Gáspár Zsolt
18. Mojzi Árpád
19. Szőke Zsolt
20. Dr. Bara-Gál Beáta
21. Fejér Áron
22. Bartók Előd Huba
Fotó: Kocsis Károly
A mostani, 17 fős helyi tanács 13 tagú RMDSZ-frakciójához képest tizenkét új nevet találunk a listán. Más párt helyi szervezete még nem tett közzé tanácsosjelölt-listát, a románpárt-koalíciót összehozó Constantin Pătru vállalkozó korábban a listájuk első három nevét árulta el: ez ő maga, dr. Muntean Flavius és Imre József.
Összesen 750 alkohol- és drogtesztet végeztek el az elmúlt hétvégén a közutakon ellenőrző hatóságok, kilenc esetben pedig ittas sofőrökkel szembesültek – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten – közölte Magyarország honvédelmi minisztere hétfőn a Facebook-oldalán.
Több mint 21 500 nyereményt összesített a Román Lottótársaság a november 1-jei, vasárnapi sorshúzás után, összesen több mint 1,88 millió lej értékben.
Főleg az éjszakai lehűléseket illetően lesz változás az előttünk álló két hétben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy a törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, hogy jövő héten ismertetik a helyi közigazgatási reformról szóló tervezet első változatát.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az alakulat több vezetőjének részvételével Temesváron megrendezett hétvégi keresztelő visszatetszést keltett az emberek körében.
Szolgálati fegyverével, saját autójában lőtte fejbe magát egy 25 éves rendőr Dolj megyében. A fiatalembert súlyos állapotban szállították kórházba.
Narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a következő napokban várható jelentős esőzések és erős szél miatt. A hegyekben havazásra kell számítani.
szóljon hozzá!