Hirdetés
Hirdetés

Megújult a hargitafürdői Szent István Zarándokház

Alkalmas liturgikus és világi eseményekre is. Fő rendeltetése azonban a zarándokok fogadása lesz •  Fotó: Veres Nándor

Alkalmas liturgikus és világi eseményekre is. Fő rendeltetése azonban a zarándokok fogadása lesz

Fotó: Veres Nándor

Átadták és megáldották a megújult Szent István Zarándokházat Hargitafürdőn vasárnap délben. Az épület felújítását Magyarország Kormánya támogatta. Az eseményen részt vett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Puskás Antal, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke.

Molnár Rajmond

2022. augusztus 21., 16:592022. augusztus 21., 16:59

2022. augusztus 22., 10:442022. augusztus 22., 10:44

Számos hívő gyűlt össze vasárnap délben a hargitafürdői Szent István templom, illetve a közelében lévő, szintén az államalapító királyunk nevét viselő zarándokház környékén – a búcsús szentmisét Kerekes László segédpüspök celebrálta.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

A misét követően a püspök történeti áttekintést nyújtott a zarándokházról és eddigi szerepéről, majd elmondta: az immáron Hargitafürdő közösségének a tulajdonában lévő épületnek az átalakítására azért volt szükség, mert szerettek volna egy olyan közösségi termet kialakítani az eredetileg templomnak épült részből, amely alkalmas liturgikus és világi eseményekre is, fő rendeltetése pedig természetesen a zarándokok fogadása.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Puskás Antal, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke úgy fogalmazott, a zarándoklat a legjobb módja annak, hogy az Istent kereső ember elinduljon egy belső úton, ahol tisztázhatja a kapcsolatát a Mindenhatóval, önmagával, és azzal kapcsolatban, hogy mi az isteni akarat az életében. A zarándoklatok pedig manapság reneszánszukat élik Európa-szerte.

Idézet
A megújult zarándokház Szent István nevét viseli, így illő is, hogy a mai napon, Szent István búcsúján történjen meg az átadása és a megáldása. Járjon is közben értünk szent királyunk, minden vendégért és zarándokért, aki itt megfordul. Az ilyen helyek a templomaink mellett kulcsfontosságúak nemzetünk lelki megújulásában

– emelte ki. Felszólalását követően köszönet mondott Magyarország Kormányának az épület felújításában vállalt szerepéért. 

Ma is érvényes intelmek 

„Szent István királyunk kijelölte nekünk az utat. Kijelölte államszervezetében, vármegyékben és az erős központi hatalomban. De ugyanilyen mértékben jelölte ki az egyházmegyékben is a keresztény hitnek a támogatásában és óvásában, és az egyháziak segítésében” – szólt a jelenlévőkhöz Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Mint fogalmazott, szent királyunk tanításai, intelmei manapság is érvényesek, ezek határozzák meg a magyarság viszonyát a világhoz, a hazához, más nemzetekhez és népekhez, és nem utolsó sorban az egyházakhoz. Ezért is fontos, hogy mind az anyaországban, mind a Kárpát-medencében templomok, közösségi házak, óvodák, iskolák épüljenek és újuljanak meg.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

„Itt, Székelyföldön és Erdélyben is ezt szolgálta a sok-sok építkezés és támogatás” – hangsúlyozta. Zárásként pedig nyomatékosította, hogy a megújult zarándokház kiválóan alkalmas lelki gyakorlatra, közösségépítésre, az épületnek kisugárzása van, és mint olyant, használni kell.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
2026. szeptember 25., péntek

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába

Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába
2026. szeptember 25., péntek

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen

Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen
2026. szeptember 25., péntek

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét

Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét
2026. szeptember 25., péntek

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között

Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között
Hirdetés