
Butyka Zsolt polgármester és az önkormányzati képviselő-testület kedden tette le a hivatali esküt
Fotó: Tusnádfürdő Polgármesteri Hivatala
Pártérdekek mentén oszlott meg eddig Tusnádfürdő a közösség kárára, ezért ezen változtatni a legfontosabb – véli Butyka Zsolt, a fürdőváros új polgármestere, aki kedden tette le a hivatali esküt az önkormányzati képviselő-testület tagjaival együtt.
2020. október 27., 15:532020. október 27., 15:53
A függetlenként városvezetői mandátumot szerzett Butyka Zsolt, illetve az önkormányzati képviselő-testület beiktatásán jelen volt Ion Proca Hargita megyei prefektus is, aki a választott tisztségviselők eskütétele után köszöntötte a jelenlévőket.
Mint elmondta, személyes okokból volt jelen az eseményen, mivel fiatal kora óta, amikor Hargita megyébe érkezett, kötődik a városhoz és környékéhez, ahol sok embert megismert. Úgy értékelt, a helyi elöljárók számára az jelenti a legnagyobb esélyt, ha megszerzik az emberek bizalmát, és fontos, hogy az emberek a város érdekeit helyezzék előtérbe a pártok érdekei helyett. Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke megköszönte a korábbi önkormányzat eddigi tevékenységét, és jelezte, a testület számíthat a megyei tanács támogatására, együttműködésére. Emlékeztetett,
A beiktatott polgármester megköszönte az eddigi önkormányzat, polgármester és alpolgármester munkáját, mint említette, 8–10 évre tekint előre. Hozzátette, mindig csapatban dolgozott, ezután is azt szeretné tenni a közösség érdekében, jobbá téve a várost.
Fotó: Tusnádfürdő Polgármesteri Hivatala
A közösség megosztottságának megszüntetését nevezte egyik legfontosabb tennivalónak kérdésünkre Butyka Zsolt, aki hozzátette, folytatni kell az elkezdett projekteket, fontos meghallgatni a lakosokat, átláthatóvá tenni a tevékenységet és közösségben gondolkodni. „A város 12 évvel ezelőtt kettészakadt, volt az RMDSZ-es csapat, és az MPP-s csapat, és ez a közösségünk kárára történt.
Köszönöm az eddig elvégzett munkát a volt polgármesternek, önkormányzati testületnek, folytatjuk a munkát, számítunk mindenkire” – összegzett. A polgármester, aki 2012–2016 között az RMDSZ-t képviselte a helyi önkormányzatban, és a szövetség városi szervezetének elnöke is volt, kérdésünkre azt mondta, nem zárja ki azt, hogy később majd ismét RMDSZ-színekben vezesse a várost, de úgy ítélte meg, most ennél sokkal fontosabb tennivalóik vannak.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
1 hozzászólás