Megszállottság: az indie-horrorszenzáció, amit a Z-generáció tett az év legjövedelmezőbb filmjévé

Ennek tükrében nem csoda, hogy több az üres, mint az elfoglalt moziszék a legújabb Star Wars-kaland, a Mandalóri és Grogu vetítésein, hogy Steven Spielberg új filmje, A leleplezés napja sem nézőcsalogató, vagy pedig az a tény, hogy a James Gunn vezette, újrabrandelt DC Studiosnál készült Supergirl az év egyik legnagyobb mozis bukását viszi épp végbe.

És akkor itt van két fiatal filmes, akik idén nyáron megmutatták moziba járó közönséget évek óta akaratán kívül lefarigcsáló Hollywoodnak, hogy igenis rá lehet venni a Tik-tok videókat pörgető Z-generációt, hogy

Az áldokumentarista nyomasztásban utazó Kane Parsons a Backrooms - Hátsó szobákkal, míg Curry Barker a mindössze 750 ezer dollárból összehozott Obessionnel (Megszállottság) hódította meg idén nyáron a filmvásznakat, és „nyomtatta” a pénzt az őket felkaroló, független és kreatív filmeket forgalmazó stúdióknak, az A24-nek és a Focus Features-nek.

Az Obsession egy rendkívül nyomasztó alkotás, ami a „vigyázz mit kívánsz” élethelyzet rendkívül kifacsart verzióját mutatja be a nézőnek.

A korábban színészként is dolgozó, a filmes iskolát a haverjával a saját passion-projektjeik miatt otthagyó Curry Barker mindent megtesz annak érdekében, hogy belemarkoljunk időnként a moziszék karfájába a film rendkívül félelmetes esti szekvenciái alatt, a Nikkit játszó Inde Navarette és ördögi hangjai, mimikája és stop-motion mozdulatai pedig tesznek arról, hogy

Ezt a filmet moziban kell látni, vagy pedig otthon, kellő eltökéltséggel, ugyanis a legfélelmetesebb jeleneteknél teljesen úgy éreztem, hogy szabadulni akarok, jön hogy kiszaladjak a teremből, ezt azonban nem tehettem meg, hogy ne tűnjek gyávának a velem együtt mozizókkal szemben, akik biztosan hasonlóan éreztek. A film közben folyamatosan emlékeztetnem kellett magam arra, hogy ez nem a valóság és hogy egyszer vége lesz ennek a rémálomszerű történetnek, ami

Curry Barker alkotása ugyanakkor elgondolkodtathat a betegesen túlzásba vitt rajongásról, a szabad akarat korlátozásáról, és természetesen arról, hogy milyen gyarló is tud lenni az ember ha a saját, önnös érdekei szerint cselekszik.

Curry Barker bebizonyította hogy kevés pénzből, jól megírt forgatókönyvvel, tehetséges fiatal színészekkel valamint jó „szájhagyománnyal” olyan nézői réteget lehet elérni, amelyet Hollywood lassan már lasszóval sem tud behozni.

Az Obsession és a Backrooms diadalútja pedig azt mutatja meg, hogy a filmiparból már a Youtube-ra és a közösségi médiába tartalmat gyártó fiatalok is fokozatosan kihasítják a maguk szeletét, és emiatt nem érdemes félvállról venni őket.