Hirdetés
Hirdetés

Megőriznék az ünnep csendjét november elsején Gyergyószentmiklóson

A Szent Miklós plébánia temetőjében elsején délután négy órától tartanak szabadtéri szentmisét •  Fotó: Baricz-Tamás Imola

A Szent Miklós plébánia temetőjében elsején délután négy órától tartanak szabadtéri szentmisét

Fotó: Baricz-Tamás Imola

Forgalomkorlátozásra számíthatnak a gyergyószentmiklósi sírkertek közelében a halott szeretteikre emlékezők november elsején. Mindenszentek napján a Szent Miklós plébánia temetőjében délután két órától szentelik meg a sírokat, négy órától pedig szabadtéri szentmisét mutatnak be. 

Baricz-Tamás Imola

2018. október 30., 15:392018. október 30., 15:39

„Mindenszentek és Halottak napja közeledtével arra készülünk, hogy a szeretteik sírját felkeresők zavartalanul emlékezhessenek. Az új sírokat november 1-jén, csütörtökön 14 szentelik meg, az erre vonatkozó igényt helyben lehet jelezni.

A szabadtéri ünnepi szentmise 16 órakor kezdődik a temetőben,

és ha igény lesz rá, a misét követően is folytatódik a sírok megszentelése” – ismertette a gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébánia temetőjének gondnokságával megbízott Puskás Emil.

A temetőgondnok arról is beszámolt, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is jelentettek már garázdaságot.

Idézet
Viráglopásról már kaptunk panaszt, sajnos minden évben megtörténik, hogy a sírokról virágok tűnnek el. Nemrég jelezték, hogy árvácskatöveknek veszett nyoma

– részletezte Puskás. Hozzátette, a temetőszabályzatban szerepel az is, hogy a lopáson ért személyek azonnal átadhatók a rendfenntartó szerveknek.

Hirdetés

Annak érdekében, hogy a temetők bejáratainál és környékén ne alakuljon ki torlódás, Gyergyószentmiklós önkormányzata felhívja a lakók figyelmét, hogy aki teheti, gyalogosan közelítse meg a temetőket, aki pedig gépjárművel érkezik, parkoljon le kissé távolabb, és néhány perces sétával közelítse meg a sírkerteket. Az ünnep méltósága és csendje érdekében

a római katolikus és örmény katolikus temetők közelében forgalomkorlátozás lesz érvényben.

A gépjárművezetők útlezárásra számíthatnak november 1-jén, Mindenszentek napján a következő szakaszokon: a Kórház utcában az Újélet utcai útkereszteződés és a temető között, valamint a Temető utca mindkét oldalán, mind az Építők utcai, mind a Nyír, Győzelem és Makkos utcai kereszteződésnél 8 és 20 óra között. 

A temető közvetlen környezetében a rend fenntartásáról, valamint az illegális árusok távol tartásáról a helyi rendőrség gondoskodik

– áll az önkormányzat közleményében. Továbbá arról is tájékoztatnak, hogy a zöldág-árusítást a helyi rendőrség ellenőrzi. Ha bárkit a kereskedők a sírok rendezése, gyertyagyújtás közben zaklatnak, az a 0726-123 776-os telefonszámon, a helyi rendőrség diszpécserszolgálatán jelezhető. 

Rövid nap az önkormányzatnál

November 1-jén, csütörtökön a gyergyószentmiklósi városháza ügyfélszolgálatai rövidített programmal működnek: ügyfélfogadás déli 12 óráig lesz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez

Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez
Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez
2026. június 13., szombat

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez

Hirdetés
2026. június 13., szombat

Székelyföldet is nevesíti a Tomac-kormány reformterve

Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.

Székelyföldet is nevesíti a Tomac-kormány reformterve
2026. június 13., szombat

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt

Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt
2026. június 13., szombat

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország

A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország
2026. június 13., szombat

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma

A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma
2026. június 13., szombat

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért

Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból

Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból
2026. június 12., péntek

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára

Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára
2026. június 12., péntek

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát
Hirdetés