Hirdetés
Hirdetés

Megnövekedett az útfelújítások önrésze Székelyvarságon, nem lesz egyszerű kifizetni

A községi utak felújítva, a megnövekedett önrészt pedig elő kell teremteni

A községi utak felújítva, a megnövekedett önrészt pedig elő kell teremteni

Fotó: Csató Andrea

Két községi út felújítása fejeződött be tavaly Székelyvarságon, ám hiába spóroltak évekig az önrész előteremtésére, az időközben annyira megnövekedett, hogy egyelőre nem sikerült kifizetni a kivitelezőket.

Fülöp-Székely Botond

2025. március 03., 12:492025. március 03., 12:49

Kiemelt fontosságúnak tartotta Székelyvaság önkormányzata, hogy aszfaltúttal kössék össze a település központját a Forrásköze és a Nagykút elnevezésű részeken át Sólyomkőig. Éppen ezért egy korábbi projekt részeként kiszélesítették a régi szekérutakat. Ez nem volt egyszerű feladat, hiszen meg kellett győzni a gazdákat, hogy mondjanak le területeik egy részéről, csak így alapozhatta meg későbbi, aszfaltozásokkal kapcsolatos elképzeléseit a településvezetés.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

Két pályázat

Az említett beruházás befejeztével lehetőség nyílt, hogy anyagi támogatást igényeljenek az Anghel Saligny programban a további korszerűsítések érdekében. Az önkormányzat ki is használta a lehetőséget, pályázatokat nyújtott be a 137-es és a 141-es községi utak modernizálásáért, amelyek összesen 4,7 kilométer hosszúak. A fejlesztési minisztérium pedig 7,5 millió lejes támogatást biztosított a munkálatokra úgy, hogy a település 4 millió lejes önrészt kell kifizessen.
A község vezetősége ekkor már évek óta készült a fejlesztésre és tisztában voltak vele, hogy nem olcsó projektről van szó, így addigra 1,5 millió lejt sikerült megspóroljanak, ami sokat segített a költségek megtérítésében.

A 2023 őszén elkezdődött beruházás részeként három hidat kellett újraépíteni, sáncokat kellett kialakítani, valamint az alapozási és aszfaltozási munkálatok sem maradtak el.

A modernizálás végül tavaly fejeződött be, a korábbi polgármester, Tamás Ernő mandátumának végén.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

Tovább nőtt az önrész

Pál Lajos újonnan megválasztott községvezetőtől megtudtuk, nincsenek egyszerű helyzetben, hiszen a fejlesztés betervezett önrészét ugyan sikerült megtéríteniük, időközben azonban tovább növekedtek a költségek. A törvény nyújtotta lehetőségeket kihasználva mindkét kivitelező nagyjából 500 ezer lejes költségvetés-kiegészítést igényelt a kormánytól az anyagárak növekedésére hivatkozva. A fejlesztési minisztérium ígérete szerint

egyik szakcég tavasszal meg fogja kapni az igényelt összeget, ám a másik esetében még nem tudni, hogy milyen döntés születik,

hiszen ők a megszabott határidő után adtak le bizonyos dokumentumokat. Utóbbi esetben egyelőre nem teljesen világos, hogy kedvezőtlen megítélés esetén kinek kell előteremtenie a hiányzó összeget.

Hirdetés

Pál Lajos szerint mindemellett az is gondot okoz, hogy

a betervezetthez képest további 240 ezer lejt kell előteremtsen a helyi önkormányzat.

Ennek biztosítása érdekében kénytelenek lesznek felhasználni a tavalyról megmaradt költségvetési többletet, a Hargita Megye Tanácsa által biztosított hatszázalékos áfavisszaosztás összegét, valamint az idei költségvetésüket is meg fogják nyirbálni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 04., csütörtök

Disznóvágások, megnövekedett fogyasztás – az ünnepi időszakban az élelmiszer-biztonsági kockázatok is nőnek

Az ünnepi időszakra készülve minden élelmiszergyártót leellenőriz a szakhatóság, az utakon a rendőrséggel próbálják kiszűrni az illegális álltaszállítmányokat, és a disznóvágások miatt hétvégére is kiterjesztik a hús bevizsgáltatásának lehetőségét.

Disznóvágások, megnövekedett fogyasztás – az ünnepi időszakban az élelmiszer-biztonsági kockázatok is nőnek
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Látványosan robbant szét a 250 tonnás szikla Palotailva határában

Körülbelül 250 tonnás sziklát robbantottak fel szerda délelőtt a Maros völgyében, ugyanis az veszélyt jelentett a 15-ös országúton áthaladókra.

Látványosan robbant szét a 250 tonnás szikla Palotailva határában
2025. december 03., szerda

Lázár János Sepsiszentgyörgyön: a cél, hogy a vesztes magyarság száz év után a sikeresek táborát gyarapítsa

Világpolitikai kitekintésben kiszámíthatatlan a jövő – jelentette ki Lázár János magyar építési és közlekedési miniszter szerdán Sepsiszentgyörgyön. A Lázárinfó a szokásos formában zajlott: a miniszter vállalta, hogy válaszol minden neki feltett kérdésre.

Lázár János Sepsiszentgyörgyön: a cél, hogy a vesztes magyarság száz év után a sikeresek táborát gyarapítsa
2025. december 03., szerda

Hétszáz adventi koszorú készült a Gyermekek Palotájában

Majdnem húsz éve kezdték el, azóta közösségteremtő hagyománnyá nőtte ki magát. A sepsiszentgyörgyi Gyermekek Palotájában hétszáz koszorút készítettek adventre.

Hétszáz adventi koszorú készült a Gyermekek Palotájában
Hirdetés
2025. december 03., szerda

A román-magyar energetikai összeköttetésről egyeztetett Ilie Bolojan és Orbán Viktor

Orbán Viktor munkalátogatás keretében fogadta Budapesten Ilie Bolojant, Románia miniszterelnökét. A tárgyalás legfontosabb témája a magyar-román energetikai kapcsolatok megerősítése volt.

A román-magyar energetikai összeköttetésről egyeztetett Ilie Bolojan és Orbán Viktor
2025. december 03., szerda

Vallásturisztikai konferenciát tartanak a Csiky-kerti egyetemen

A vallásturizmus szereplői második alkalommal találkoznak csütörtökön Gyergyószentmiklóson a Keresztény Gyergyó vallásturisztikai konferencián.

Vallásturisztikai konferenciát tartanak a Csiky-kerti egyetemen
2025. december 03., szerda

Román katonai búvárok semmisítettek meg egy veszélyes tengeri drónt a Fekete-tengeren

A román haditengerészet katonai búvárai megsemmisítettek szerdán egy tengeri drónt, amelyik veszélyeztette a Fekete-tengeri hajózást – közölte szerdán a védelmi minisztérium.

Román katonai búvárok semmisítettek meg egy veszélyes tengeri drónt a Fekete-tengeren
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Az USR-nek kell döntenie a következő védelmi miniszter személyéről

A jövendőbeli védelmi miniszter személyéről a koalíciós megállapodás értelmében a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR) kell döntenie – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő.

Az USR-nek kell döntenie a következő védelmi miniszter személyéről
2025. december 03., szerda

Új szabályozások a nem EU-s országból származó gépjárművezetői jogosítványokra vonatkozóan

A képviselőház szerdán elfogadta azt a törvénytervezetet, amely szabályozza a Románia közútjain közlekedő gépjárművek vezetési jogát azon személyek esetében, akik nem az Európai Unió valamely tagállama által kiállított jogosítvánnyal rendelkeznek.

Új szabályozások a nem EU-s országból származó gépjárművezetői jogosítványokra vonatkozóan
2025. december 03., szerda

Ügyvédnő segítette a drogcsempészeket: börtönökben adták el a tiltott szereket

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei szerda reggel 33 Kolozs, Beszterce-Naszód és Maros megyei helyszínen, köztük két börtönben tartottak házkutatásokat egy hatalmas kábítószerkereskedő hálózat felszámolására.

Ügyvédnő segítette a drogcsempészeket: börtönökben adták el a tiltott szereket
Hirdetés