
Rendszeres a rendőri jelenlét az éjjeli bulik idején
Fotó: Beliczay László
Sorozatos lakossági bejelentések és „bepanaszolások” után a környezetvédelmi igazgatósággal karöltve újabb ellenőrzést végzett a helyi rendőrség a Szentimre utca és a Kőkereszt tér közé szorult, „buliháromszögnél” Székelyudvarhelyen. A mérés ugyan kimutatta, a zajszint messze meghaladja a megengedettet, a helyi lokálok vezetői szerint viszont szándékos lejáratás van az ügy mögött.
2018. július 11., 15:412018. július 11., 15:41
Pénteken éjjel, szombaton hajnalban végezték el a szakszerű zajszintmérést a Szentimre utcai kocsmák háza táján: a bevetésre a Hargita Megyei Környezetvédelmi Igazgatóság mérőműszerrel érkezett illetékeseit a helyi rendőrség kísérte el. Az előírásoknak megfelelően az érintett épületektől háromméteres távolságra, másfél méter magasan mértek.
„A törvény által megengedett, éjszakai maximális zajszint 45 decibel, ezt – a környezetvédelmi szakemberek szerint – messze meghaladta a hétvégén mért érték mindkét lokál esetében” – ecsetelte László Szabolcs, a helyi rendőrség vezetője. Hozzátette, az igazgatóság hivatalos jelentésben küldi majd el az ellenőrzés eredményeit, amelyet mind az állami, mind a helyi rendőrségnek megküldenek.
A felmérésre egyébként azért volt szükség, mert a szomszédságban lakók hetente minden lehető fórumon bepanaszolják a kocsmákat: írásban fordultak már a polgármesteri hivatalhoz, rendszeresen tesznek bejelentést a helyi és az állami rendőrségnél. „Sőt,
illetve vasárnaponként arra panaszkodnak, hogy a buli után mi maradt a portáik közelében” – sorolta László Szabolcs.
Problémát jelent ugyanis az, hogy a lokálok vendégei – a két éve bevezett cigistop miatt – a környező utcákba járnak dohányozni, csapatba verődve isznak, beszélgetnek az épületek előtt, rendszerint túl hangosan, magyarázta a helyi rendőrség vezetője. A hétvégi bulikkor bepiszkítanak a József Attila utcába, és eldobálják a szemetet, cigarettacsikkeket stb. – folytatta.
„Korábban már felszólítottuk az utcán álldogálókat, hogy a lokálban dohányzásra kijelölt helyeket használják, csapatosan ne álljanak az utcán. Ezt többnyire sikerült megoldani. De így is sokszor a bejárati ajtó nyitva marad, és kihallatszik a hangos zene” – magyarázta László.
Egyébként, a környezetvédelmi igazgatóság hivatalos jelentését megelőlegezvén,
Amint az László Szabolcstól még megtudtuk, a helyszínen a kocsmák tulajdonosai együttműködők voltak, amennyiben lehalkítják a zenét, betartják az előírásokat, csak a kirótt bírsággal maradnak. Ha viszont a helyzet változatlan marad, akkor a rendfenntartó szervek előterjeszthetik az érintett egységek működési engedélyének felfüggesztését. Erre nemrégiben már volt is példa, akkor a Szentimre utcai kocsmának két hétre kellett bezárni.
Kovács László, a Zújgé és az Alsó G. egyik tulajdonosa mögöttes szándékot lát a szomszédok folyamatos bejelentései esetében. „Végigjártuk a lokál kilenc közvetlen szomszédját, közülük heten írásban is vállalták, hogy nem zavarja őket a zaj. Számomra érthetetlen, hogy ha a többség nem panaszkodik a zajra, sőt azt mondják, hogy egyáltalán nem zavarja őket, akkor a két másiknak hogyan lehetne problémája” – fejtette ki. Kovács László egyébként
„A Zújgét azért kell bezárnunk két hétre, mert az indoklás szerint a Kőkereszt téren verekedés történt, és tőlünk keveredtek a térre az érintettek” – tette hozzá, megjegyezvén, fontosnak tartaná ez ügyben egyeztetni a városvezetéssel, hisz a folyamatos feljelentgetés és büntetés nem viszi előbbre sem a lokálok vezetőit, sem a hatóságokat.
A késői és hosszabbított nyitva tartás feltételeiről
A vendéglátóegységek a késői nyitvatartásra sajátos engedélyt kell kiváltsanak a helyi polgármesteri hivatalnál, ennek előfeltétele a működési engedély megléte. Vendéglők esetében a nyitvatartási program hétfőtől csütörtökig és vasárnap 6 és 23 óra között, pénteken és szombaton 6 és 24 óra között van meghatározva. A bárok, lokálok esetében ez hétfőtől csütörtökig és vasárnap 5 és 22 óra, pénteken és szombaton 5 és 23 óra. A lokálok azonban igényelhetnek hosszabbított nyitvatartási engedélyt is: ennek ára egyszeri alkalomra 100 lej, egyébként – folyamatos igénylés esetén – napjára 25 lej. „Általában három havonta szokták igényelni az ilyen engedélyeket a hosszabbított programmal működő egységek, kiszámolva pontosan, hogy az adott három hónapban hány napra (péntek és szombat) kell számolni az engedély árát” – tájékoztatott Ember Attila, a polgármesteri hivatal referense. A hosszabbított nyitvatartási programot az évszak szerint alakítják: vendéglők esetén ez télen hajnali 4-ig, nyáron hajnali 5 óráig érvényes, a bárok pedig télen hajnali 3-ig, nyáron meg hajlani 4-ig tarthatnak nyitva. Egyébként a cikkükben említett lokálok rendelkeznek a hosszabbított nyitvatartáshoz szükséges engedélyekkel.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!