
A panasz forrása. Kőzúzalékot szállító ponyvás teherautó a nyaralók mellett
Fotó: Barabás Ákos
A Sikaszó közelében működő kőbánya teherautóiból szálló kőpor miatt méltatlankodnak az út mentén álló villák tulajdonosai. Azt nehezményezik, hogy száraz időben, főként nyáron mindent belep a kőzúzalékból származó por. A település polgármestere szerint korábban is voltak már panaszok, de szabályosan zajlik a szállítás. A bánya igazgatója állítja, betartják a törvényeket, és a probléma megoldása érdekében nyitottak az együttműködésre.
2017. november 23., 16:102017. november 23., 16:10
Többen is aláírták azt a levelet, amelyben a Sikaszó közelében működő kőbánya által okozott porra panaszkodnak nyaralótulajdonosok és rendszeres Sikaszóban nyaralók. Azt kérik a község, Zetelaka polgármesterétől, hogy Sikaszóban az Alsó Bakó utcában (a volt erdei úton) és környékén
„Döbbenettel tapasztaljuk, hogy hétről hétre hogyan fokozza a kőbánya a tevékenységét, napi 4–5 negyventonnás kőszállító kamion helyett ma már akár 40 is elhalad a házunk előtt” – írják. A következmények közt az út mentén haldokló természetet, a növényzetre rakódott vastag, cementszerű port említik, valamint azt is, hogy a kaszálók út menti részein a szénabetakarítás értelmetlenné vált, mert megszűnt a takarmányértéke. Kitérnek arra is, hogy a Bakó pataka a porlepte növényzettől gusztustalanná vált, az út menti málna- és eperszedegetés, virágszedés pedig lehetetlenné, hogy a valaha jó minőségű, kövezett út teljesen tönkrement, hogy szabad szemmel láthatóan is a por 100–120 méter magasságig száll fel, belepi a környező házak portáit, a virágokat, gyümölcsöket, a száradni kiterített ruhát és ágyneműt, és hogy a dübörgés, amit a sokszor hármasával közlekedő monstrumok okoznak, felháborító, elviselhetetlen.
„Az elmúlt másfél évtized alatt az itt élők és az innen elszármazottak rengeteget fektettek ebbe a tájba, vendéglátásra alkalmas szép környezetet teremtettek, nyaralókat, »kulcsosházakat« építettek. Többszörös kár éri a községet, Székelyföldet: a nyaralók elmenekülnek, a befektetők tönkremennek, az itt élők megélhetése még nehezebbé válik, az irodalmi zarándokhely (Sütő András sikaszói nyaralója – szerk. megj.) nimbusza szertefoszlik, hiszen senki nem szeret »posztszovjet zajos-poros, szennyezett ipartelepeken« bóklászni stb.” – érvelnek a panaszosok.
száraz időben a háromóránkénti útlocsolást és a növényzet vízsugárral való lemosását. Ugyanakkor a teherautók optimális sebességére vonatkozó korlátozás bevezetését is javasolják.
A településtől néhány kilométerre zajlik a kitermelés, onnan szállítják el teherautókkal a zúzalékot
Fotó: Barabás Ákos
A levelet Cselényi László, a sikaszói Sütő-ház társtulajdonosa, filmrendező, a Duna Televízió volt elnöke, felesége – Sütő András leánya –, valamint az író unokája írja alá, továbbá több rendszeres Sikaszóban nyaraló és egy vendégházakat működtető vállalkozó is szignózza. A levelet négy évvel ezelőtt elküldték a község polgármesterének is, de állításuk szerint nem történt előrelépés az ügyben.
Voltak már panaszok korábban is, bejelentések is, járt a helyszínen a Hargita Megyei Környezetőrség és több más ellenőrzőszerv is, de nem találtak szabálytalanságot a vállalkozás működésében – közölte megkeresésünkre Zetelaka polgármestere. Nagy Attila ugyanakkor azt is elmondta, hogy legutóbb tavalyelőtt kapott hasonló panaszt a polgármesteri hivatal, azóta nem került napirendre a bánya működése. Az út, amelyen a kőszállító járművek járnak, erdei, illetve kitermelési útként van nyilvántartva ma is, és azon nincsenek tehersúlyra, illetve a szállítás gyakoriságára vonatkozó korlátozások.
– folytatta Nagy Attila, aki ez ügyben korábban beszélt is a bányát működtető vállalkozóval. A cégvezető együttműködő volt a probléma megoldásában, locsoltatta is az említett útszakaszt, megvásárolt egy nyaralót, amelynek tulajdonosát a teherautók zaja zavarta, illetve – a polgármester tudomása szerint – egy útépítő vállalkozással is egyeztetett, de utóbbi valamiért nem valósult meg.
Fotó: Barabás Ákos
„Mi igyekeztünk a lakókkal beszélni, van, aki megérti, más nem. Van, aki fel van háborodva, más pedig elnéző. Megköveztük az utat, meglocsoltuk, követ adtunk, próbáltunk mindenkivel szót érteni” – fogalmazott a panaszokkal kapcsolatban Jakab Csaba, a bányát működtető vállalkozás igazgatója. Lehet, hogy régen nem volt akkora a forgalom az úton, mint most, nem ment végig rajta naponta húsz teherautó, de akkor is jártak rajta nehéz gépkocsik, hiszen fakitermelés folyt a környéken. Őt
– folytatta az igazgató. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ők nem tulajdonosai, csak bérlői a bányának, és azon túl, hogy majdnem negyven embernek adnak munkát, a tevékenységük utáni adózás és az általuk a területért fizetett összeg hasznot is hoz a településnek. Az út az önkormányzat hatáskörébe tartozik, a bánya területe a közbirtokosságé. Az említett útszakasz mintegy 300–400 méter hosszú, mondta Jakab Csaba, aki az aszfaltozás ügyében több szakcéggel is egyeztetett. Ez nagyon költséges beruházás, önerőből nem tudja megvalósítani, csak akkor, ha az önkormányzat és a közbirtokosság is részt vállal a kiadásokból – közölte a vállalkozó.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
szóljon hozzá!