
Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Továbbra sem csökken a napi esetek száma Hargita megyében, ahol kilenc új koronavírus-fertőzést igazoltak csütörtökön. A gyógyultak száma viszont még ennél is magasabb volt, így összességében csökken a kórházban kezelt személyek száma.
2020. szeptember 10., 13:402020. szeptember 10., 13:40
Kilenc új koronavírus-fertőzést igazoltak csütörtökön Hargita megyében, ezzel 803-ra nőt a járvány kezdete óta a térségben azonosított esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. A gyógyultak száma 660-ra nőtt (15-el több, mint egy nappal korábban), eddig 33 személy halála volt összefüggésbe hozható a járvánnyal, a megye kórházaiban összesen 77 fertőzöttet kezelnek vagy tartanak megfigyelés alatt, 28 személy pedig otthoni elkülönítésben tartózkodik.
Az új esetek mellett a már korábban igazolt fertőzöttek újratesztelése során Hargita megyében ezúttal két személy esetében kaptak újabb pozitív eredményt – olvasható a központi Stratégiai Kommunikációs Csoport tájékoztatásában.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
szóljon hozzá!